Dunavölgyi Imre:
A
hősi halott.
Hajmáskér
tábor. A Hajmáskér község melletti
katonatábort hívták így, abban az időben a tüzérek „mekkája” volt.
Kitűnő lőgyakorlatokat lelett" lebonyolítani az úgynevezett
"0"/nulla/ponton. Állandó, stabil katonasága akkoriban nem haladta
meg a két tüzér
ezred s hozzácsatlakozó kiszolgáló egységekkel /gépkocsizó,hadtáp,vonat stb/együtt
a kétezer főt, de a lőgyakorlatokra
érkezett tüzéralakulatok télen-nyáron
felduzzasztottak ezt létszámot négy-ötszörösére. Szóval mozgalmas élet folyt a
táboron belül, tisztek, tisztesek, továbbszolgáló és hivatásos
tiszthelyettesek, tartalékos honvédek, tisztek, főtisztek, tábornokok, mind -
mind megtalálta a kiképzési feladatok napi,vagy heti elvégzése után saját
mozgalmas szórakozását is tiszti ,altiszti kaszinókban, a legénység pedig
Hajmáskér és környéke, továbbá a közeli
Veszprém vendéglátó egységeiben, vagy mozikban, színházakban.
Szóval
,éltük az igazi, hamisítatlan katonai életünket kiképzés, szórakozások
közepette s vajmi keveset törődtünk a németek által
kirobbantott
II. világháború dolgaival egészen addig, míg híre jött Kassa
bombázásának s azt követően a háborúba való belépésünknek.
Ezután persze élénkebb figyelmet szenteltünk a
hadieseményeknek s pár önként jelentkezőn
kívül, szorongva vártuk, kire mikor
kerül a sor, hogy beosszák a menetszázadba.
Volt
nekem a többek között Petrovszki Iván nevű kiskatonám, valahonnan Ungvár
környékéről vonultatták be újoncként, akit rövidesen megkedveltem, egyenes,
tiszta, őszinte beszédjéért, bár egy
kissé törte a magyart, de mint mondani szokás:jól állt neki , ragaszkodó, a
parancsot mindenkor pontosan és jól hajtotta vére, jól beszélt oroszul és
lengyelül.
Sok jó tulajdonsága mellett azonban - mivel senki sem születik angyalnak és
később sem lesz azzá - volt egy nagy hibája is Iván barátunknak, ami azután nehéz és forró pillanatokat okozott
elsősorban neki, de nekem is. Ez a természetéből fakadt. Forrófejű volt s ahogy
ő mondta nem bírta az igázságtalanságokat. Nem hitte el,hogy akár az igazság,
akár az igazságtalanság, más hasonló dologgal együtt relatív, nézőpont kérdése,
kinek jó, kinek nem.
Amit Iván igazságtalannak minősít, nem biztos, hogy pont az a jó, az az igazág.
Azonban ő tartotta makacsul magát elveihez,saját igazságához és ha hibát
látott, megsérteni, kijátszani találta, akkor irtózatos dühbe tudott gurulni,
elvesztette józan ítélőképességét, nem tett lakatot a szájára, a katonaságnál
bárki-bármilyen rangot viselt, megmondta
a magáét.
E
hibája következtében azután meg is gyűlt a baja a szolgálatvezető tűzmestertől az ütegparancsnokig minden csillagot
viselő katonával. Nekem szemcsém volt,a köztünk lévő alá-fölérendeltségi
viszony ahogy normálisnak mondható volt e téren is, persze magam részéről is
lehető legtöbbet megtettem, hogy "forróvérűségét" ne tápláljam,sőt
igyekeztem, amennyire lehetett csillapítani. Szóval,ez az Iván nehéz fickónak számított.
Így nem volt
csodának nevezhető, ha minden
apróbb igazságkeresése a fogdában végződött. /- mert hol volt akkoriban az igazság!
/. Gyanítom, hogy az utóbbi időkben már többet ült a karcerban
/fogda/,mint a Tulipán vendéglőben Hajmáskáren. Pedig, mint említettem nem
volt rossz katona , sőt igen fegyelmezett, a parancsokat jól,pontosan ás
időben végrehajtó honvéd volt. Ezt is tudták róla felettesei, s minden kisebb
hőbörgéséért csak az enyhébb büntetéseket szabták ki részére. Legalább is eddig
az időpontig, 1942.tavaszáig,
Eddig, mert
1942. március 15.-án egy nagy port felvert esemény kellős közepébe került Petrovszki Iván. Hosszú idő
után kimenőt kapott a z
ünnepre való tekintettel. Egyik szakaszbeli kiskatonával igen jókedvűen lépett
ki
a tábor kapuján. Alig mentek húsz lépést talán a Fő utca felé,mikor szembe
találkoztak egy zászlóssal, aki egy hölggyel együtt jött a tábor bejárata felé.
Az újoncok tisztelegtek, a zászlós
úr szórakozottságból "elfelejtette" fogadni a tiszteletadást. Ivánban
természeténél fogva felforrt a düh és hangfogó nélkül mondta a kimenős
társának: -Látod, ez a sváb nem köszönt vissza! -Egy röpke pillanat és a
zászlós,mint ajpörgettyű olyan gyorsan vissza fordult és pulykavörösen
ordította:- Honvéd ,hozzám! - Iván
ártatlannak tetsző arckifejezéssel állt meg előtte vigyázz állásban, bátran
szembenézve a tiszttel
jelentkezett: - Parancs, zászlós úr!-. A tiszt nem birt parancsolni i-degeinek,
rikácsolta:- Kinek mondtad,hogy sváb?
Fekete honvédnek felelte Iván, rámutatott bajtársára. A zászlós már
toporzékolt: -Kire értetted,te disznó? - mondta fenyegetően. Ez volt az a
pont,ahol Ivánban is felforrt a dűh amiért disznó
kifejezést igazságtalannak tartotta. És replikázott vissza: - Annak, aki sváb, tehát magára zászlós
úr!-Több sem kellett a tisztnek,
végképpen elment a józan esze, a nyílt
utcán, sokak szemeláttára a még mindig vigyázban álló Iván képére nagy pofont
helyezett. Iván egy pillanatig állt, mint a cövek, azután egy boxmozdulattal
ököllel belevágott a zászlós gyomrába, aki az erős ütéstől előregörnyedt, erre
Iván még egy pofont is adott neki viszonzási alapon. Tovább tartott volna a
hajcihő, de pillanatok alatt vagy húszan is ott
termettek a táborból ki,
illetve bemenni szándékozó katonák, s szétválasztották a küzdő feleket. A
verekedés közben a hölgyecske
eltűnt,a zászlós hiába is kereste. Ekkorra már előkerült a közeli őrszobáról a
rendészeti járőr és Ivánt azonnal a fogdába vitték "csillapodni Bii", mig a
zászlóst egy százados kísérte be az állomásparancsnokságra jelentést tenni
a"rendkívüli eseményről".
Előzményül, még
annyit,hogy Berger Rudolf tüzérzászlós valóban sváb származású volt. Apja Tolna
megyében középbirtokos volksbundista bíró volt. Berger Rudolf is bevonulása
előtt volksbundista lett s a
Hitleri adminisztráció kiszolgálójakánt épült
be a hadseregbe, annak egyik
tüzérosztályához. Onnan küldte jelentéseit titkos úton a
budapesti német nagykövetség katonai osztályára. Bár
ezt a tényt senki sem tudta bizonyítani, de csapat-tiszt társai gyanították és
igyekeztek módot találni arra ,hogy bizalmas viszonyba ne kerüljenek vele.
Maguk között csak svábnak nevezték, erről valahogy
a legénység is
tudomást szerzett.
Hamarosan az
egész tábor, mint kasban a méhek bolydult fel a nem mindennapi esemény
hallatára. Két részre oszlott tábor. Ki a tiszt, ki a
kiskatona mellett tette le a voksot.
"Igazságot"azonban csak a hadbíróság hozhatott, mert rövidesen
odakerült az ügy. A hadbíróság a két fél és a tanúk kihallgatása után
ítéletében megállapította, hogy az ok és okozat között szoros összefüggés volt.
Berger Rudolf zászlós a szabályzat szerint köteles lett volna a tiszteletadást
fogadni, akkor nem került volna sor a megjegyzésre - amely kis igazságot is
takart-, továbbá az önhatalmúan történt megtorlás /pofon/szintén a szabályzatba
ütköző cselekmény volt, ehelyett jelentést kellett volna tennie az
állomásparancsnokságon.
Petrovszki
Iván honvád is súlyosan vétett elsősorban sértő megjegyzésével a katonai
fegyelem ellen, melyet felettese ellen tett, másodsorban a viszont
tetlegességével a szolgálati szabályzatot szegte meg.
A
hadbírósági italét szerint
Ivánt, mivel bűnössége bizonyítást nyert egyévi, fogházbüntetéssel sújtották,
amelyet feltételesen kétévi próbaidőre felfüggesztették, mindezt főbüntetésként kapta, mellékbüntetésül
azonnali beosztást kapott az orosz fronton lévő 2.
magyar hadsereg 7.
könnyű hadosztályához indulásra kész élelmezési menetoszlopba. Amennyiben ott kitüntetné
magát,akkor a kétévi felfüggesztéssel együtt a kiszabott fogházbüntetést is
törlik,ha viszont újabb vétséget követ el,súlyosbító körülményként a fogházbüntetést is hozzászámítják. Iván az
ítéletbe "belenyugodott. Berger
Rudolf zászlós - bizonyára német követségi nyomásra csak állomásparancsnoki
írásbeli figyelmeztetést kapott és azonnali hatállyal áthelyezték Kolozsvárra
az ottani tüzérezredhez. A zászlós sem fellebbezett, sőt láthatóan örült az
ítéletnek. Ő tudta,miért!
Sajnos,
akaratomon kívűl magam is belekerültem a"szórásba", mivel
parancsnokságom javaslatára a vezérkartól kapott leirat alapján ugyancsak
beosztottak a 7.kho.élm.
menetoszlopához. Indok,amit csak később"súgtak" meg nekem: Nem
vigyáztam elég éberen beosztottam rossz szokásaira, nem neveltem kellőképpen a
szolgálati szabályzat megtartására. Így hát Ivánnal együtt 1942.április
12.-én
bevagonírozva elindultunk a Moszkvától délre eső Kaluga – Orel - Kurszk vonalon
lévő frontszakasz felé. Szerelvényünk a Jablonkai hágónál haladt ki az
országból, majd Varsó, Breszt, Minszk, Bobrujszk, Gomel-Brianszk, Kaluga volt a
kijelölt irány. Brianszknál a partizánok felrobbantották előttünk a síneket.
Az előttünk menő szerelvény mozdonya és két kocsija kisiklott,a többi vagon
féloldalra dőlt, mert a mozdonyvezetőt az erőből egy puskalövéssel kilőtték s
nem volt, aki olyan gyorsan leállította volna a vonatot. Hatalmas
gépfegyverropogás következtében a nagy zajban és füstben a mi vonatvezetőnk sem
tudta kellő időben leállítani
szerelvényünket és belefutottunk /igaz kicsit lassabban/ az előttünk lévő
kisiklott vonatba. Nagy kárunk ugyan nem keletkezett, de mozdonycsere miatt
csak ét nap késéssel értünk Kalugába,közvetlenül Moszkva alá. Alig érkeztünk
meg, szovjet ellentámadás miatt kisem pakolhattunk, máris irányítottak tovább
délre Őreibe. /Mi németesen Orelnak neveztült a
Berger Rudolffal
1945.márciusában találkoztam újra.
Egyszerre kerültünk szovjet hadifogságba. Német tiszti egyenruhában Rudolf
Berger őrnagy néven jelentkezett be. A fegyverét kérő szovjet tisztre fogta
pisztolyát,hogy lelője őt, de az egyik kísérő szovjet őr ezt észrevette és egy
géppisztolysorozattal leterítette. Tehát Berger is a szemem láttára halt meg mint
három évvel korábban Iván. „