Jókai napok Arácson, Balatonfüredi Napló, 2008. május

Jókai –napok Arácson, Balatonfüredi Napló, 2008. május

 

 

A Jókai-napok városi nagy rendezvényéhez „Jókai a Magyar Televízi­óban" címmel, első alka­lommal négy arácsi civil szervezet kezdeményezé­sére Arács is csatlakozott.

Wieber Marianne ipar­művész, jelmeztervező kiál­lításán tizenöt reformkori, a Jókai regényeiből készült filmekhez tervezett öltözet látható az arácsi református egyház gyülekezeti termé­ben. A megnyitón Horváth Z. Gergely filmrendező mel­lett Dunavölgyi Péter, a Ma­gyar Televízió archívumá­nak vezetője a történelmi fil­mek forgatásairól is mesélt. A kiállítás ideje alatt, folya­matos filmvetítésen két Jó­kai Mór regényéből készült alkotást, a „Mire megvénü­lünk" és az „Erdély aranyko­ra" című filmet nézhetik meg a látogatók. A filmek vetítése után járó jogdíjról a Magyar Televízió lemon­dott, köszönhetően Tarnai Katalin szerkesztő-riporter­nek, aki a Nők a Balatonért Egyesület arácsi csoportjá­nak a tagja.

Május   4-én   meglepetésre Arácsra eljött a 70. születés­napját ünneplő Tordy Géza is, aki számtalan Jókai film­ben nyújtott felejthetetlen alakítást. A kiállítás május 12-éig hétköznap 14 órától 19 óráig, szombat, vasárnap és pünkösd hétfőn, reggel 10 órától délután 19 óráig tart nyitva. Hétköznap a dél­előtti órákban iskolásokat várnak, akiknek a szervezők tárlatvezetést is tartanak, és mesélnek nekik a reformkor­ban itt élő és alkotó művé­szekről. ( - Hanny-)