Dunavölgyi Péter
Domján Dénes, az ELTE biológus szakon szerzett diplomája után 1970-ben már
a Magyar Televíziónál dolgozik. Sorozatot készít Magyarország
környezetvédelméről, szerkesztője a Szojuz-Apolló űrkísérlet élő
közvetítésének. Együtt dolgozhat a legkiválóbb magyar ismeretterjesztőkkel:
Benedek István professzorral, dr. Czeizel Endre genetikussal, a fizikus Marx
György professzorral, Venetiáner Pállal, Juhász Árpáddal, Vida Gáborral, Csaba
Györggyel és még sok más kiemelkedő tudományos kutatóval, köztük Nobel
díjasokkal is. 1985-ben megnyerte a műsorigazgató posztjára kiírt pályázatot.
Három évig dolgozott a Műsorigazgatóságon: szerkesztette és karbantartja a
Magyar Televízió műsorstruktúráját, vezeti a heti műsorüléseket. Két, egymást
követő cikluson át a párizsi székhelyű Nemzetközi Rádió- és Televízió Egyetem
alelnöki posztjára is megválasztották. 1997-ben kilép a politikai harcok
célpontjává vált Magyar Televízióból, ahol 27 évig dolgozott. A Jel-Kép 1988/4.számában
publikálta a „Tudománykép a televízióban” című cikkét.
Alábbiakban a cikk szöveghű
változata olvasható.
Domján Dénes
„Tudománykép a
televízióban”
Milyen típusú műsorok, hogyan
tájékoztattak minket a ma tudományáról, tudósairól? A műsorok készítésénél
megfelelően használták-e fel a szűkös erőforrásokat? A felmerülő nehézségek
esetén milyen lehetséges megoldásokkal számolhatunk? Melyek a rádió
és a televízió legfőbb céljai a
közművelődés területén? Ezekre a kérdésekre próbál a szerző válaszolni az 1970
és 1985 közötti televíziózás tudományról szóló műsorainak elemzése alapján.
Mozaikkép - rejtett jelentéssel
A televíziós műsorok
tömegkommunikációs elemzésében gyakran használt módszer a tartalomelemzés.
Egyes televíziós adások vagy sorozatok szereplőiről, a szereplők tulajdonságairól,
a leggyakoribb helyzetekről értékes következtetések vonhatók le nagyobb
mennyiségű adat elemzése alapján. Ilyen, ma már klasszikusnak számító külföldi
elemzés „Az erőszak szerepe a televízióban" című vizsgálat, de számos
hazai példát is említhetnénk.
Az alábbiakban az 1970 és 1985
közötti másfél évtized magyar televíziózásának tudományról szóló műsorait
elemeztem ezzel a módszerrel. Az említett időszakban, miként ma is, a
televízióban több műhely foglalkozott a tudománnyal. Hogy csak a legfontosabbakat
említsem: a Híradó, a Hét, az akkori közművelődési főszerkesztőség, a
filmfőszerkesztőség és az Iskola Televízió. E műhelyek alkotói saját
szempontjaik alapján, sajátos érdekektől vezérelve, leggyakoribb műsoraik
belső törvényszerűségeinek megfelelően látták, tükröztették a tudományt.
Ebből a sokszínűségből, e
sokféle megközelítésből állt össze a televíziós mozaikkép a magyar és a
nemzetközi tudományról. Miként a mozaikképet sem szerencsés közelről
tanulmányozni, úgy a műsorfolyam napi átélése sem nyújt elegendő információt
ahhoz, hogy a tudományról szóló műsorok fonto-sabb jellegzetességeit
felismerhessük. Másfél évtized anyagának tanulmányozása, statisztikai elemzése
azonban már kirajzolhatja a mozaikkép legmarkánsabb vonásait.
A hírözöntől a hírek káoszáig
Ha a tudományról szóló
műsorokat, beleértve a hír-, egyedi és sorozatműsorokat, mennyiség szerint
vetjük egybe, akkor az első szembeötlő eredmény az, hogy a műsorperceket
alapul véve, a nézőnek körülbelül másfélszer akkora esélye van arra, hogy a
tudományról hírműsorban kapjon információt, mint hogy az összefüggéseket
jobban feltáró egyedi vagy sorozatműsor keretében kapja meg ugyanezt. Az
egy-egy tudományterület struktúráját, logikáját visszaadó sorozat- vagy
egyedi műsorral szemben lényegesen nagyobb az esélye annak, hogy a néző
tájékozódáshoz nem kötött, összefüggésekbe nem helyezett tudományos hírrel
vagy rövidfilmmel találja szembe magát. Ez a forma kevésbé alkalmas arra, hogy
növelje a tájékozódás biztonságát a világban. A hírözön miatt meglehetősen
zűrzavaros képe alakulhat ki a tudomány világáról, amelyben a régebben
szerzett ismeretei is bizonytalanokká, kérdésessé válnak az újabb, esetleg a
régiekkel nem egyező vagy azoknak ellentmondani látszó információk fényében.
A tudományos megújulás
perifériáján
Ha most az elemzést csak a hir-,
illetve a rövidfilmműsorok területén visszük tovább, és a filmhírek, hírek
származási helyét tekintjük, akkor a tudománykép újabb lényeges vonásához
jutunk.
E jelenség több okra is
visszavezethető. Egyrészt vitathatatlan tény, hogy a tudományos innovációk
központja a hetvenesnyolcvanas években a fejlett tőkés országokban alakult
ki. Ehhez képest hazánk, történelmi okok miatt, a perifériára került. A
modernizációs törekvések viszont szükségessé tették az állandó igazodást a
központ irányába. Ezt az igazodást a tévé által felmutatott tudománykép
megkönnyítette, így az arányok eltolódása nem ítélhető meg egyértelmű
negatívumként. Elég nagy gond viszont a feldolgozási mód és a színvonal különbsége.
A nyugati országok többsége felismerte, hogy a tudományos kutatások előnyös
színben való feltüntetése komoly reklám az adott területnek, sőt, az egész
országnak is, éppen ezért nem sajnáltak tekintélyes anyagi forrásokat áldozni
egy-egy tudományos film készítésére. A szocialista országokban, az NDK-t és a
Szovjetuniót kivéve, mindez sokkal szerényebb mértékben folyt. A hosszú
beszerzési idő miatt a szocialista filmhírek nem kis részét, különösen a Szovjetunióból
beérkező filmhíreket, az elavultság jellemzi.
A végeredmény: a fejlett nyugati
országok tudománya és technikája szemkápráztatóan modern megjelenésben kerül
elénk, míg a szocialista országok híranyagai — még komoly tudományos eredmény
esetében is — csak szerényebb, adott esetben unalmasabb formában jelennek meg a
képernyőn. így a tudomány nemzetközi haladásáról sok tekintetben a
valóságosnál rosszabb kép alakul ki. (Ez alól csak akkor sikerült „kibújni",
ha az átlagos körülményeket messze meghaladó technikai-gazdasági lehetőségeket
kapott a magyar televízió stábja, például a Szojuz- Apolló űrkísérlet vagy a szovjet
—magyar űrutazás közvetítése
esetében. Az eredmény nem is maradt el.)
Ez kifelé, Magyarország határain
túl is rontja az összképet. Mint egy számítástechnikával foglalkozó üzletkötő
elmondotta: „Nehezebb szoftvert eladni egy olyan országból, amelynek külföldön
ismert képében még a nosztalgikus, romantikus, agrár elemek — például puszta,
ménes, gulyás stb. — dominálnak, a korszerű elemek pedig hiányoznak. Ki hiszi
el, hogy ez az ország használható szoftvert tud készítem, ráadásul
Nyugatra?"
Az egyenlőtlenek versenye:
amikor a látványosság verseng a gondolati igényességgel.
Ami a gondolati tartalom képi
megjelenítését illeti, a hazai tudomány egyenlőtlen feltételek mellett veszi
fel a versenyt a külföldről származó tudományos műsorokkal. A külföldről
származó műsorok legtöbbje — ebben persze már szerepet játszk az átvétel
válogató tevékenysége is — kitűnik látványosságával, képi vonzerejével. Ezzel
szemben a nálunk készült műsorok gyakori helyszíne a stúdió. A megjelenés
többnyire egyszerű, iskolás. Igaz, a gondolati tartalom sokszor igényesebb,
mint a nagy látványossággal felvonultatott, de sekélyes külföldi tudósításoké.
Újabb ellentmondás forrása, hogy a látványosan megvalósított hír jellegű
műsorokban a mondanivaló — már csak a terjedelmi korlátok miatt is — eleve a
felületesség szintjén mozog, emiatt könnyebben befogadható. A sorozatműsorok
ismeretszintje és logikája ehhez képest igen magas. Megértésük, követésük — az
előbbiekhez viszonyítva — nagyobb szellemi erőfeszítést és odafigyelést
igényel.
A hír jellegű műsorok számbeli
fölénye tovább erősíti azt a társadalmi elvárást, miszerint a modern tudományt
egyre többen csak felületes, sűrített formában igénylik. Ha azt ennél
bonyolultabb formában adják elő, a várható nehézségek miatt egyre többen
elfordulnak tőle. Pedig, mint tudjuk, a tudományban „nincs királyi út". E
fokozódó nyomás egyre inkább elbátortalanítja azokat, akik mondanivalójukat
nem akarják rövidített, torzított formában közreadni továbbá csökken azoknak a
nézőknek a tábora is, akik az átlagosnál többet szeretnének megtudni arról,
hogy mi is az a napjainkban sokat emlegetett biotechnológia vagy a basic
programozási nyelv. (A probléma egyik lehetséges megoldása: növelni kell az
olyan, a hétköznapi jelenségekből kiinduló, de az összefüggések átfogóbb,
magasabb szintjére vezető, szemléletében is tudományosabb adások számát,
amelyek szinte kézenfogva vezetik el a nézőt a bonyolultabb összefüggésekig.)
Az egyre kevésbé ábrázolható
tudomány.
Áttérve most már a tartalmasabb,
tartósabb hatásokat is kiváltani képes sorozatműsorok elemzésére, legelőször
is az tűnik szembe, hogy a sorozatok között többségben vannak az egy-egy
tudományterület ismeretanyagát leíró, ezeket ismertető műsorok. Mennyiségüket
tekintve a második helyen vannak azok a sorozatműsorok, amelyek valamilyen
tudományos problémát és ennek társadalmi kölcsönhatásait együttesen mutatják
be. Harmadik helyen vannak a — hazai és egyetemes — tudománytörténeti
sorozatok. Műsoridejüket tekintve az összesítésben a negyedik helyen állnak a
magyar tudósokról készített portréműsorok. Végül a sorozatműsorok utolsó
csoportja külföldi vagy hazai tudományos expedíciókat mutat be.
Ez a megoszlás erősen
valószínűsíti, hogy a tudomány a nézők fejében elsősorban mint ismeret, mint a
gondolkodási folyamat végeredménye rögzül. Az ismeretek egy része sokszor
szinte a társadalomtól „függetlenül", igen elvontan jelenik meg. Máskor
viszont, különösen az „élővilág csodáit" bemutató sorozatok, a nézői
ismeretszintet még a nagy rendszerezők — Brehm és Linné — szintjén tartják,
lényegében mintegy évszázaddal korábbi színvonalon. A legtöbb friss eredményt
hozó új ágazatok, például a részecskefizika, a kozmogónia, a molekuláris
biológia, a genetika eredményei, tényanyaga és logikája sajnos a televízió
számára egyre inkább ábrázolhatatlan, a televíziós felvételtechnika számára nem
hálás tudományterületek vagy igényes feldolgozásukhoz hallatlanul drága
trükktechnika szükséges. Emiatt egy sereg tudományterület egyre inkább eltűnt
a televíziós ismeretterjesztésből. Még szerencse, hogy a hetvenes évtized
végére a műszaki tudományok több területe a társadalmi érdeklődés középpontjába
került, s emiatt az arányok módosultak (energiaprobléma, számítástechnika,
mikroelektronika, űrkutatás).
A dicsőített tudás - de vajon
létezhet-e pénz, eszköz és kutatóműhelyek nélkül?
A magyar televízióban a
sorozatműsorok többsége személyhez, tudóshoz, előadóhoz kötötten jelent meg.
Főleg a hazai gyártású sorozatműsorokra és portréülmekre jellemző ez a
megvalósítási forma. Ennélfogva a hazai tudománynépszerűsítő személyiségek
hatása nagyon erős volt ebben az időszakban. A nagy, emlékezetes televíziós
előadószemélyiségek közül a magyar kultúrát Benedek István
polihisztorságával, humanitásával, Marx György a „gyorsuló idő" gondolatával,
Czeizel Endre pedig a genetika fogalmának népszerűsítésével gazdagította. (A
magam részéről tisztelettel hajtok fejet sok más tudósunk önzetlen, segítőkész
munkája előtt is.)
Külön említést érdemel Kardos
István Magyar tudósok című portrésorozata. E sorozat már csak azért is
szerencsés, mert az előadásokban viszonylag kevés lehetőség van arra, hogy a
tudósok emberi vonásai is érvényesüljenek, kifejezésre jussanak. Márpedig, ha
számításba vesszük a tudósportrék esetleges minta- és ideálteremtő vonatkozásait,
akkor ezek a hatások döntőek. A fiatal nemzedéknek nem elegendő csupán a tudásanyagot
elsajátítania, hanem meg kell tanulnia az emberi viselkedés, és ami korunkban
különösen fontos, a tudásanyaggal való humánus, társadalomközpontú bánásmód
törvényszerűségeit is. Mint egy e témával foglalkozó szerző megállapítja:
„Idejében, korán kell érzékennyé tenni a szakbarbárokat, hogy képesek legyenek
a tudománnyal kapcsolatban emberekre, fájdalomra, szabadságra és szépségre
gondolni. Mikor már középkorúak és őszülnek, s végre megvan a hatalmuk a
döntéshozatalra, már késő. Az álokoskodás és a számítás addigra már teljesen
uralja őket, nehézkes agyuk megfelelő lebenyei már a használat hiánya miatt
elsorvadtak."
Bár a Magyar tudósok sorozat
egyes adásai viszonylag kevéssé nézett helyeken jelentek meg a televízióban,
társadalmi hatásuk, különösen az értelmiség körében, érzékelhető volt. A
portrésorozat sok hasznos, pozitív vonással gazdagítolta a magyar tudós televízióból
megismert alakját, néhányan közülük szinte fogalom értékűvé váltak. (Mint például
Szent-Györgyi Albert a róla készült portréflimben.)
Nem hallgathatjuk el viszont az
ily módon kialakult tudós- és tudománykép hiányosságait sem. Viszonylag kevés
kísérlet történt a tudomány társadalmi hátterének érzékeltetésére. Annak
bemutatására, hogy a mai tudományos eredmények mennyire függnek az
információkhoz, anyagokhoz, eszközökhöz, pénzhez való hozzájutástól.
A televíziós tudománykép
következetlenségei hozzájárulhattak néhány széles körben elterjedt tévhit
további megalapozásához. Ezekből kettőt emelek ki:
1.Ma is igen sokan osztják azt a
nézetet, hogy Magyarország szellemi kapacitásokban rendkívül gazdag ország.
Kitűnő televíziós előadóink és külföldi Nobel-díjasaink révén e nézet újra és
újra megalapozódni látszik, miközben érthetetlen, hogy e tudományos
potenciálnak miért nincs megfelelő társadalmi hatása. Ha több műsor készülne a
tudomány társadalmi környezetének bemutatásáról, arról, hogy a tudomány csak
társadalmi infrastruktúrával együtt hatásos, akkor e látszólagos ellentmondás
kevésbé volna érthetetlen, és valósabb képet lehetne adni a tudomány világáról.
2.Miközben a gondolkodás hitele
éppen a televízió által nőtt meg, a közvélemény jelentős része - a kutatási
folyamatból előtérbe helyezve a gondolkodási mozzanatot, nem ismerve a
metodika nehézségeit - az „első szóra" hajlamos volt elhinni, hogy a
magányos, zseniális kutató otthoni laboratóriumában képes megtalálni a rák
gyógymódját, nagy apparátus nélkül, pusztán a gondolkodás erejével. Egyes
jószándékú, de a tudományban járatlan televíziósok, felismerve a tudományban
is jelenlevő bürokratizmust, az össztüzet a tudománynak erre a vonására
zúdították. Ma - visszagondolva a csodaszerek, a csodaeljárások televíziós
népszerűsítése körüli szenvedélyes, ma már mindenki előtt ismeretes eredményű
vitáira - egy biztosan megállapítható: akkoriban jó nagyokat léptünk előre a
tudomány „félreismertetésének" irányába.
Az előretörés irányai és a
haladó tudománykép
Bárhonnan is közelitjük a
televízió által közvetített tudományképet, megkerülhetetlenül központi
helyzetben van egy kérdés: menynyiben a korszerű, a haladó tudományt tükrözte
a magyar televízió?
Ha azt állítjuk, hogy az 1970-es
évek tudományos trendjeiből a vezető irányok a genetika, a biológiai
szabályozás, a számítástechnika, a mikroelektronika s az űrkutatás, és ezzel
szemben a leíró állat- és növényrendszertani, tudománytörténeti, csillagászati
ágak kevésbé azok, akkor az elsőként említett tudományterületekről szóló sorozatok
összesített percszáma, összehasonlítva az utóbb említettekével, túlsúlyba
kerül. Kirajzolódik az a kép, hogy a televízió műsoraiban ebben az időszakban
végig jelen volt egy kemény, haladó, trendkövető mag. Korszerűség tekintetében
az adott időszak műsorai közül kiemelkedett a TV Szabadegyetem
természettudományi adássorozatának negyvenkét adása, amely az akkori legkorszerűbb
szemlélet, az anyag fejlődéstörténete alapján épült fel. Ezzel a mérleg
teljesen a korszerű tartalmak irányába billen át, és ez döntő részben a
főszerkesztőként ott tevékenykedő Sylvester András éleslátását dicséri.
Képmás és valóság
Igen nagy a jelentősége annak a
kérdésnek, hogy a televízió műsorai alapján a nézők előtt kirajzolódik-e a
magyar tudománynak a vizsgált időszakban megtett útja. Mennyiben tükröztek
objektív tendenciákat a televízió műsorai? Talán erre a kérdésre a legnehezebb
válaszolni. Ugyanis elég nehéz olyan mutatókat keresni, amelyek a magyar tudomány
útját jelzik. A magam részéről az abban az időszakban meglehetősen erős szabályozó
szerepet betöltő Országos Távlati Tudományos Kutatási Terv, az OTTKT
ráfor-dításarányait vettem megközelítési alapnak. Az OTTKT 1972-ben kelt
dokumentuma alapján 1971 és 1975 között a biológiai szabályozás, a
szilárdtestkutatás, valamint a biológiailag aktív vegyületek kutatása élvezett
elsőbbséget. Ugyanebben az időszakban a televízió három nagy sorozatban is
érintette a kérdéses témákat.
Az 1972-ben készült agykutatási
sorozatban a nézők bepillantást nyerhettek a biológiai szabályozás, a
bioreguláció területére. Az 1973-ban készült környezetvédelmi sorozat, számos
példán keresztül tárgyalta a biológiailag aktív anyagok támadáspontját az élő
szervezetek és szervezetrendszerek esetében. A szilárdtestíizikai sorozat
pedig bemutatta az összes fontosabb hazai műhely kutatásait.
A hetvenes évek végére, a
nyolcvanas évek elejére - főleg az energetikai és mikroelektronikai
szerkezetváltás következtében - az OTTKT ráfordításarányai kissé megváltoztak,
jelezve a prioritásokban is bekövetkezett hangsúlyeltolódásokat.
Az új szemléletben az energia és
a vele kapcsolatban álló anyaggazdálkodás került az élre. Ekkorra bontakozik ki
az elektronikai ipar kiépítésének szükségszerűsége is, ami szintén megjelenik
az irányelvekben. A biotechnológia, az élelmiszer és a biomassza kutatásához
kötött prioritások a „biológiai irányzat" továbbélését jelzik a hazai
természettudományos kutatásokban, természetesen, az új helyzetnek megfelelő, másfajta
értelmezésben.
Ami a televízió műsorait illeti,
meg kell állapítani, hogy mind az energiakérdésben, mind pedig az
elektronikában „későn kapcsolt", egy idő után viszont egymást követték a
műsorok ezeken a területeken.
A televíziós ismeretterjesztésben
három korszak különíthető el világosan:
- A hetvenes évek elejére az
ismeretterjesztés súlypontja áttevődött a biológia legújabb irányzatainak,
„áttöréseinek" a molekuláris biológiának és a genetikának az ismertetésére.
Ekkor kerültek közforgalomba - főleg a tévé révén a „gén", a „DNS" és
a „genetika" fogalmai. Úgy hiszem, ezek megfelelően alátámasztották a
magyar tudomány egy területének fontossá válását, amelyet egyébként jelzett a
Szegedi Biológiai Központ létrehozása is. Továbbá magyarázatul is szolgáltak a
hetvenes években kibontakozó iparszerű, mezőgazdasági termelési rendszerek
elterjedésére, amelynek számos biológiai, genetikai alapon nyugvó eljárásával
sokan találkozhattunk a mindennapi gyakorlatban.
A hetvenes évek végén, a
nyolcvanas évek elején a televíziós ismeretterjesztésben két másik központ
kristályosodott ki: az energiakérdés és a mikroelektronika — ezeknek szintén
megvoltak a valós társadalmi alapjai.
Közben, mintegy a tudomány
gyakorlati elköteleződésének ellenpontjaként, a természettudományok
összefüggő rendszere mint az általános műveltség fontos része jelent meg - a
közművelődési határozat szellemében - a Magyar Televízió Szabadegyeteme
természettudományos előadás - sorozataként.
Mindezeket figyelembe véve
megkockáztatható, hogy az adott időszakban a televízió tudományos
ismeretterjesztő műsorai szoros kapcsolatot mutattak a hazai természettudományok
fontosabb vonulataival. Természetesen, ha az 1970 és 1985 között sugárzásra
került összes fontosabb hazai és import sorozatműsor teljes választékát figyelembe
vesszük, akkor további, a hazai televíziós tudománynépszerűsítés adottságaiból,
értékorientációiból adódó egyéb törekvésekkel is találkozhatunk. így a hazai
tudománynépszerüsítésben jellegzetes, sikeres „vonal" az
orvos-egészségügyi ismeretterjesztés (Benedek István - Czeizel Endre), a
tudománytörténeti adások és sorozatok rendszere, továbbá a hetvenes évek közepe
óta felbukkanó űrkutatási irányzat. Szeretném ugyanakkor felhívni a figyelmet
még egy sajátos jelenségre, mégpedig az előrejelző műsorok megjelenésére
tevékenységünkben. Mai szemmel nézve mind az 1973-ban készült környezetvédelmi
sorozat, mind pedig az 1981-ben készült szívinfarktus sorozat - a
„közellenség" - jó néhány évvel „megelőzték korukat". Igazából csak a
nyolcvanas évek közepén kerültek ezek a témák a közfigyelem, majd az állami
intézkedések szintjére. Ez arra a lehetőségre mutat, hogy a televíziós
műsorok egyes esetekben képesek összegyűjteni, felerősíteni azokat a finom, de
fokozatosan felhalmozódó feszültségeket, amelyek igazi társadalmi problémákat
okozó mivoltukban esetleg csak évek múlva jelennek meg. Ez a jelenség is a
televíziós műsorkészítés objektív folyamatokkal szoros kapcsolatot tartó
jellegét húzza alá.
Fehér foltok
Természetesen a televíziós
műsorpolitika számára fontosnak számító célok elérését csak bizonyos áldozatok,
hátrányok vállalása mellett lehetett elérni. Ez legfőképpen a televízió
sugallta tudománykép hiányosságaiban mutatkozik meg, amennyiben az egyes
tudományos ágazatok jelenlétét vizsgáljuk. Az persze nem állítható fel követelményként,
hogy az ismeretterjesztő tevékenység egyenlő mértékben foglalkozzon
Pozitívumként értékelhető a
tantárgy-központú bemutatás helyett az egyre gyakrabban előforduló, több
tudományterületet átfogó, egységes megközelítés, kevés viszont a tudomány már
létező alkalmazásainak ismertetése.
Összefoglalva a tudományról
tükrözött televíziós kép leglényegesebb vonásait, a következők emelhetők ki:
- többségben van a tudományról
szóló rövid hír, mint a rendszerszerű ismeret;
- a hír jellegű információk
elsősorban a fejlett tőkés országok tudományát mutatják be, s kisebb részben a
Szovjetunióét, a szocialista országokét és Magyarországét;
- a hazai tudomány elsősorban
sorozatműsorokban jelenik meg, személyhez kötötten, mint a gondolkodás
terméke és az ismeret része, a szervezeti háttér többnyire nem látható;
- a tudománykép hiányos, kevésbé
gyakorlatias, sok leíró, elméleti és múltba forduló elemet tartalmaz.
A tudós személyiségéről
kialakított televíziós kép jellegzetességei:
a tudós főleg mint a
tudományterület kiváló ismerője jelenik meg, személyi és szervezeti
kapcsolatok nélkül;
személyiségében inkább elméleti,
mint gyakorlati, ritkábban közéleti, s legritkábban politikai magatartására
jellemző vonásai kerülnek az előtérbe;
személyiségének nem a
tudománnyal kapcsolatos jellegzetességei általában a háttérben maradnak.
A műsorkészítés iránytűje
A televízió műsorpolitikai
törekvéseinek egyik alapvető szándéka az volt, hogy a tudományt mint a
műveltségkép fontos részét népszerűsítse. E tevékenységet kezdettől fogva két
dolog jellemezte: egyrészt megkísérelte követni a tudomány nemzetközi és hazai
útját, másrészt megkísérelte csökkenteni azt a szakadékot, amely a tudományos
ismeretek gyors előretörése és az iskolából megszerezhető, a valóságtól egyre
inkább elszakadó ismerethalmaz között keletkezett.
Sokan kezdettől fogva úgy
gondolták, hogy a televízió ideális eszköz nagy tömegek hiányos
ismeretanyagának gyors, egységes bővítésére. (Ezzel szemben az eredmények
inkább azt mutatják, hogy a televíziós adások nyomán a meglevő
ismeretkülönbségek újratermelődnek magasabb szinten. E kérdés elemzése és az
állítás bizonyítása azonban már egy másik, önálló dolgozat kereteit igényli.)
Az ismeretek bővítésének szándéka magyarázza, hogy a sorozatok és egyedi adások
nagy száma az iskolarendszerű oktatásban még nem tanított, de a gyakorlatban
már fontossá vált egyes tudományterületek ismeretanyagának bemutatására
vállalkozott. Az MTA munkabizottsága által 1974-ben kidolgozott koncepció - a
korszerű általános műveltség modellje - keretet és határozott célokat adott a
lényegében eddig is ezen az alapon folyó tevékenység bővítésére. Az MSZMP
közművelődési határozatának szellemében jöttek létre a „Tv Szabadegyeteme",
illetve a „Mindenki iskolája" elnevezésű nagyméretű, szinte az egész évet
átfogó sorozatműsorok, melyekhez kiadott írásos kísérőanyagok, valamint
országos, az előadás-sorozatok alatt működő konzultációs központok munkája is
csatlakozott. A rádió és a televízió közművelődési szerepét vizsgáló
munkacsoport a következő módon fogalmazza meg a főbb célokat:
- a tudomány - népszerűsítésnek
alapvető feladata, hogy olyan ismereteket sugározzon általános iskolai
műveltséggel nem rendelkező társadalmi csoportok számára, amelyek a
mindennapi életben történő eligazodást követve vagy közvetlenül segítik:
- a folytonos művelődés
gondolatának jegyében a legszélesebb közönségrétegekhez kell eljuttatni azokat
az új kulturális tartalmakat, amelyeket az iskolai oktatás nem tud nyújtani;
- a fokozódó társadalmi
munkamegosztás korában — az elkülönülő szakmák közötti közvetítéssel - az
egységes szemlélet kialakítására kell törekedni;
- közreműködni kell bizonyos
szűkebb társadalmi csoportok szakképzési feladatainak ellátásában.
A funkciók oldaláról közelítve a
szempontrendszer a következő:
- legfontosabb feladat a
tájékoztatás, az új információk közvetítése a kultúra és a tudomány
legjelentősebb eseményeiről (ebben az időszakos rendszerességgel jelentkező
magazinműsoroknak van elsődleges szerepük);
- a tájékoztatáson túl, mint a
tapasztalatok mutatják, van mód a részletesebb ismeretek kifejtésére is (ezt
a célt szolgálják a különböző sorozatműsorok);
- jelentős a televíziónak az a
tevékenysége is, hogy kultúrtörténeti, dokumentumértékű alkotásokkal mutatja
be a hazai kultúra és tudomány kiemelkedő alakjait.
Ma, mintegy másfél évtized
távlatából, mindenképpen figyelemre méltó, hogy mértékadó személyek dicsérőleg
emlegetik ennek az időszaknak a televíziós teljesítményeit, mintegy a
televíziós ismeretterjesztés aranykorát emlegetve, melynek alapgondolata az
volt, hogy a televízió (és a rádió) tudományt érintő műsorpolitikájának a
korszerű általános műveltség szerkezetével összhangban kell kibontakoznia.