Tragédia Aszódnál 1972 - ben


Dunavölgyi Péter

 

Négy televíziós halt meg az aszódi vasúti kereszteződésben, 1972-ben

 

1972. November 23-án már kevesen voltunk a Szabadság téri televízió székházban. Páran mi Híradósok, akik készültünk a 3. (záró) kiadásra, és az adásvezető, valamint néhány műszakos kolléga, a Kapcsoló Teremben, az adás vezérlőben, és a Híradó 3. stúdiójában. Az MTI-től soron kívüli értesítést kaptunk előbb telefonon, majd a hírt írásban is megerősítve, hogy este 22 óra 20 perckor a Magyar Televízió négy munkatársa Mertz Nándor rendező, Tomsits Rudolfné, Hódos Judit bemondó, Varga Béla gépkocsivezető és Vinkler György szerkesztő halálos autóbalesetet szenvedett Aszódnál.

Hárman a helyszínen haltak meg, Hódos Judit a korházba szállítás után ott halt meg.

 

Percekig tartott, amíg felfogtuk, hogy mi is történt, nagyon megrázott minket Híradósokat is a hír, hiszen Judit gyakran szerepelt a Híradóinkban, mint hírolvasó bemondónő.

 

Ma is emlékszem a Magyar Hírlap november 25.-én írására, részlet:

Négyen ültek egy autóban, fiatalok, jókedvűek, életerősek. A rendező, a szerkesztő, a bemondónő és a gépkocsivezető. Összeszokott munkatársak, tévések. Lehet, hogy amikor a szerencsétlenség bekövetkezett, éppen a munkáról beszélgettek. Arról, amit terveznek, amit mi nézők majd a képernyőn látni fogunk. S azután jött a tehervonat, és a mondat, az élet megszakadt…

Négyük arcából csak a bemondónőé ismerős a tévékészülékek előtt ülők számára. A rendező és a szerkesztő: személyükben láthatatlanok. A nevük ugyan meg – meg jelent a képernyőn, meg a Rádió és Televízió Újságban, de bennünk inkább az maradt meg, amit összeállítottak, amit elkészítettek, Amivel többet tudunk, amivel ismereteink gyarapodtak. Ők ketten, Mertz Nándor és Vinkler György forgatták a   « Prizma » műsorát. S a rendező irányította az «<> is, meg <> érdekes, elgondolkodtató sorozatát.  Munkájuk nem volt látványos, de annál gondolatgazdagabb. A tudomány igazságát hirdették és kapcsolatot kerestek velünk, a nézőkkel. …”

 

A Rádió és Televízió Újság 1972/49. számában (XII.4.) közölték hivatalosan a halál híreket.

 

„ A Magyar Rádió és Televízió mély megrendüléssel jelenti, hogy négy munkatársa:     M e r t z Nándor rendező, Tomsits Rudolf né Hódos Judit bemondónő, Varga Béla gépkocsivezető és V i n k l e r György szerkesztő munkája végzése közben autóbaleset következtében el­hunyt. A Magyar Rádió és Televízió az elhunytakat saját halottjának tekinti. Temetésükről később intézkednek.”

 

Kardos István így  búcsúzott tőlük a RTV Újság 1972/49. számában

Akikről nem lehet nekrológot írni...” 

Előttünk a hivatalos értesítés a szerencsétlenségről. ... Újra és újra olvassuk a gépelt sorokat, meghall­gatjuk a 10, majd a 11 órai híreket, a hírolvasó el-elcsukló hangját. A tragikusan alaptalan reménykedés semmivé foszlik. Kézről kézre jár­nak a fiókokból előkerített fotók. A többé már soha viszont nem látható arcok ... Szinte megelevenednek a munka közben „elkapott" mozdula­tok. Hódos Jutka szőkén villanó mo­solya …  És szívünkkel még mindig nem tudjuk elhinni, amit eszünkkel már régen tudunk. Akit csak nem szólít a könyörtelen kötelesség, be­húzódik a nagy szerkesztőségi szo­bába, mely fölé, mint valami óriási fekete ernyő, feszül a gyász.

Róluk nekrológot írni? Képtelen­ség! Róluk, akik most értek be a jövő számára? Róluk, akiknek el­vesztésében éppen az a legfájdalma­sabb, hogy korai, igaztalan haláluk­kal semmivé foszlott a jövő egy da­rabja. Mikor a kezdet oly sikeres, oly ígéretes volt!

Varga Béláról keveset tudunk, hisz alig két hetet töltött a Tele­víziónál, de kedves, szolgálatkész kollégának ismertük.

Hódos Jutkát egykor a film­gyárban ismertem meg. Beszédkul­túrája, bemondói, műsorvezetői in­tellektusa a rádióban és a televízió­ban bontakozott ki.

Vinkler György és Mertz Nándor! Két - önmagával a kímé­letlenségig igényes - kiemelkedően tehetséges és művelt fiatalember. A hangos sikereknél mindig többre tartották a saját, a belső követelmé­nyek kielégítését. Amatőrfilmesként kerültek a televízióba. Nagyszerűen értették a bonyolult technikát, és maguk is jól bántak vele. Magán­életüket, korosztályuknak megfelelő életmódjukat mindig feladataikhoz igazították. Számukra nem volt va­sárnap, ünnepnap vagy éjszaka, ha munkáról volt szó. Ha valamit a szemükre vethettünk, akkor az leg­feljebb a már szinte irreális, az önmarcangolásig menő igényesség volt. Vinkler György első önálló filmjé­ben, Az ország küszöb én­ben teljes társadalmi keresztmetsze­tet rajzolt Szabolcs megyéről. Mertz Nándorral készítette a Papriká­zók és- a - Tiszta szoba című filmeket, melyek országos visszhan­got váltottak ki. Együtt készítették a Prizmát is, bizonyítván sokol­dalúságukat, társadalmi probléma­érzékenységüket és műveltségüket. Mertz Nándor első nagyobb szabá­sú vállalkozása, A p acsai sor­tűz, csak a közeljövőben kerül képernyőre, és bizonyosan feltűnést kelt.

Előkészületben maradt, vagy meg­kezdett munkáikat mi, az itt maradottak fogjuk befejezni. De a leg­súlyosabb tételként azok a művek maradnak a veszteségszámlán, me­lyeket ők már soha nem hozhatnak létre. Szikrázó, eleven, fiatal szelle­müket - mely oly termékenyítőleg hatott az alkotó vitákban - nagyon fogjuk hiányolni.

Az emlékezet mértékét mindig az elvesztett emberi érték határozza meg. Az ő emlékük sokáig fog élni. - Kardos István