Álmok és fegyverek, Burza Árpád operatőr vizsgafilmje

Dunavölgyi Péter:

 

 

Álmok és fegyverek, Burza Árpád operatőr vizsgafilmje

 

1971 óta dolgoztam együtt Burza Árpád operatőrrel a TV - Híradó szerkesztőségében. Árpád az első operatőrök egyike volt a Híradónál. A Színház és Filmművészeti Főiskolán végzett, operatőr szakon. Harminchárom évig dolgozott a Tv Híradóban, négyezerötszáz - ötezer híradóriportot készített és vagy tizenöt-húsz dokumentumfilmet forgatott. Ma Siófokon él. 2006-ban, - mint a Magyar Televízió Archívumának vezetője - indítottam el a www.tvarchivum.hu oldalt - (amely azóta sajnos megszűnt). Felkérésemre Zelei Miklós író -, újságíró elvállalta, hogy az oldal számára életút interjúkat készít. Három volt Híradós kollégámmal készült interjúkon közösen voltunk ott, így a Vajek Jutkával és Burza Árpáddal létrejött beszélgetésen is. Azt tudtam Árpádról, hogy 1955 körül végzett a Főiskolán, de a 2006-os beszélgetésünk alkalmával halottam tőle először a főiskolai vizsgafilmjéről. És arról, is hogy nincs kópiája a filmből, sőt még csak nem is láthatta a filmet a forgatás óta. Erről így beszélt az akkori interjú során:

 

„ Zelei Miklós: A Burza—Vajek –páros

 (…) Burza Árpád: Amikor a Színház és Filmművészeti Főiskolát kezdtem, akkor a rendezőket és az operatőröket még együtt képezték. Közösen csináltuk végig az első évet, ami nagyon jó volt, mert beletanulhattunk a másik szakmájába  is. A főiskolán akkoriban mindent meg lehetett tanulni, a színészmesterséget a színészvezetést és a vágást, vagyis a felvett anyag nézhetővé tételét. Ennek különösen híradós operatőrként vettem hasznát. Ha az események folyamata közben, a két alkotó, a szerkesztő - riporter és a rendező-operatőr nincs kellőképpen felkészülve a témából, akkor az a néző számára érdektelenné válik. 

Ötvenegy-ötvenkettőben kezdtem, és 1955-ben végeztem operatőr tanszakon, de a diplomát csak 1958-ben kaptam meg. Azokban a zavaros időkben a diplomaosztás eltolódott egy kicsit. A vizsgafilmemet ugyanis az 56-os események után értékelték. Álmok és fegyverek volt a címe. Meg kellene lennie a főiskolán, de eddig nem tudtam hozzájutni. Ehhez nagyobb rendezettség kellene. Nem ötvenhatról szólt a film, hanem egy háborús történetet dolgozott fel. Trilógia az évfolyamunkról három rendező és operatőr páros vizsga munkája lett volna. A tervek szerint a mozikban is be akarták mutatni. A forradalmi események meghiúsították ezt a lehetőséget. Nem is tudom, hogy elkészült-e mind a három része… Amit én fotografáltam, az a közepe lett volna. Az eleje a századelőn játszódott, az enyém egy második világháborús történet volt. Mivel fejeződött volna be? Arra már nem emlékszem.

2005-ben aranydiplomát kaptam. (…)”

 

Azóta sokszor beszéltem Árpáddal, nemrégen ismét, a legutóbb születésnapja előtt. Szóba került mindig a vizsgafilm kérdése is. Azt is elmondta, hogy akkor az operatőri szak két részletből állt. Az egyik a nappali csapat, amiben ő volt, az volt az esti tagozat. A nappalit főleg Illés György tanította. Közben az operatőri szaknak ő volt a vezetője, amolyan igazgatói besorolásban. Árpiék esti tagozatán a személyes tanáruk Forgács Ottó operatőr volt. Ápri itt megjegyezte, hogy  „amikor a 56-ért engem is kirúgtak a szakmából ő is az egyik segítőm volt. Segédoperatőre lehettem az Égi madár című filmjének.” A nappaliak a Magyar Filmgyárban éltek. Az estiek a Magyar Híradó és Dokumentum Filmgyárban voltak alkalmazottak nappal állami ösztöndíjasokként. Természetesen más tanulnivalókat oktató tanáraik is voltak. Maga a Főiskola igazgatónője, Simon Zsuzsa is oktatott az operatőr  osztályukban is, főleg a színészettel kapcsolatos ismereteket. Sőt, Árpádnak olyan jól sikerültek a gyakorlatai, hogy megkérdezte az igazgatónő nem akar-e átmenni a színész szakra. Nem ment maradt az operatőr szakon.

 

Árpád évek óta próbálta megszerezni a vizsgafilm kópiáját, sajnos többször is próbálkozott a Főiskolán ( ma már Egyetemen)sajnos nem találták a filmet akkor a nyilvántartásokban. Nemrég megkért rá, hogy próbáljak kutatni a film után, hiszen én is ott végeztem, így talán eredményesebb lehetek a kutatásban, hiszen én Pesten élek.

 

A nyár folyamán többször beszéltem és egyeztettünk Bosnyák Miklóssal az Egyetem munkatársával, - akivel szintén évtizedekig dolgoztunk együtt a Magyar Televízióban. Miklósék, az Árpád által megadott adatok alapján, újra végignézték a korabeli nyilvántartásokat, a raktárban a filmdobozokat és meg is találták a filmet. A kutatás eredménye: hogy a film,  35 mm-es fényhangos kópián maradt fent. Most már az volt a feladat, hogy ebből a kópiából egy DVD - másolatot szerezzünk. Árpád megrendelte az átírást az MTVA Archívuma szolgáltató részlegénél, ahol az igen kiváló minőségben megmaradt filmet tisztítás után ugyancsak kiváló minőségben átírták, a filmfelújításban jártas munkatársak. Így most már az Egyetemen és Árpádnál is megtekinthető DVD - kópián. Láttam Árpád kópiáját, megdöbbentett, hogy az ötvenes évek közepén milyen kiváló minőségű 28 perces kisjátékfilm készülhetett, diplomamunkaként. Időközben Árpád megtalált a dokumentumai között egy újságcikket is amely a forgatásról tudósított, amely emlékei szerint a Színház és Mozi (???)[1] lapban jelent meg. Sass György korabeli cikkét olvashatják most itt:

„KÉSZÜL A FŐISKOLÁSOK DIPLOMA-FILMJE

Jó volna most szívet cserélni ve­letek, hogy éreznénk mi is a művé­szi alkotásnak ezt az első igazi lá­zát, gyönyörűségét...

-... Mert ugye fiúk, ez az első önálló munkátok?

Igen - feleli Kosztya, - a Fő­iskola vezetősége és tanáraink csak egész munkánkat átfogó útmutatáso­kat adnak, a részletes művészi meg­valósítás teljesen a mi gondunk               

-... És felelősségünk, - ezt Neumann Laci teszi hozzá. - Ha ugyanis nem sikerül a film, nem várhatunk sem sikert, sem anyagi hasznot, és a filmtanszak jövő évi végzőseinek már nem lesz pénzük az önálló diplomamunkára.

Három kezdő filmrendező, Dhamo Krisztáty (ő Kosztya, az albán fiú), Tóth Sándor és Zolnai Pál, meg há­rom ifjú operatőr: Neumann László, Burza Árpád és Mezei István - (ki ötödéves főiskolás, aki tavaly végzett) - egymás szavába vág, amint első filmjéről beszél. De - kiderül - voltaképp nem is egy film ez …

Termetes öreg tölgy áll valahol a Normafa táján Törzsén bevésett szí­vek. Egyetemes, örök hieroglifák. Nem szorulnak megfejtésre, hiszen mindenkoron egyformán egyet jelen­tenek. Azt az egy szót: szerelem. Tavaly ősz táján Simon Zsuzsa, a Színház - és Filmművészeti Főiskola igazgatója arra sétált, meglátta a be­vésett szíveket és bennük az évszá­mokat. Az akkor támadt ötletből ké­szült a három forgatókönyv.

A három történetet ez a vén fa fűzi egybe, bár mindegyik önmagá­ban is bevégzett, kerek. A három be­vésett szívben sorra, mintegy varázs­ütésre, megdobban az élet. Feléled a három szerelem meséje, amelyek je­gyeit a vén fa oly híven őrzi.

Az első szívet már moha lepi. Öt­ven év előtti, 1906-os história .. . He­gedüs Géza és Thurzó Gábor írta. Egy ifjú jogász szeret egy kislányt. De nincs pénzük, nincs összekötte­tésük, a tehetség és munkakedv pe­dig még nem ajánlólevél a boldogu­láshoz, nem alap a fészekrakáshoz. A névházasság segíthet: egy gyáros szégyenbekerült lányát veszi el a fiú, hogy neve legyen a gyereknek. Most már a formális házasság közeli fel­bontása után lesz pénz az igazi es­küvőhöz. Addig is - véli a fiú – együtt élhetnének férj - feleségként. De a leány tiszta becsületérzése nem tűri az ilyen ajánlatot. A szóváltás­ból szakítás lesz ...

S okkor jön rendezői problé­máim legnehezebbje - mondja Kosz­tya. - A magáramaradt leány ön­gyilkosságra szánja magát. A Duna­parton találkozik a hullámsír másik önkéntesével, egy középkorú munka­nélküli intellektuellel. És a halálra­szánt férfi, a professzionista öngyil­kos, aki már felakasztotta magát és levágták, megmérgezte magát és ki­mosták a gyomrát, vízbeugrott és ki­mentették, rábeszéli a lányt az élet­re. Hogyan is építem fel majd őszin­tén, elhihetően, amint ez a két elke­seredett ember visszatéríti egymást a halál küszöbéről? … -  tűnődik.

A második szívben az évszám: 1942. Mellette három név: Julika, János, Józsika. Történetüket Méray Tibor jegyezte fel. Szegény szerel­mesek tragikus sorsáról szól ez is. Julika és János már-már házasság­ban beteljesedő boldogságába bele­nyúl a háború. János SAS - behívót kap. Nem sokkal később megszületik Józsika. János a fronton a nagy be­vetés előtt azt kéri a parancsnokától: távházasságot köthessen Julikával. Nagydobra vert propagandával, dí­szes külsőségek közt Julikát Pesten János feleségének nyilvánítják. Az­tán jön a szűkszavú távirat: férje hősi halált halt. A távirat feladá­sa egy nappal korábbi keletű, mint az esküvő napja volt. Julinak nincs férje, Józsika törvénytelen …

 

Még frissen ejtett a harmadik be­vésés. 1956-ban játszódik a film har­madik része, Halász Péter forgató­könyve házassággal kezdődik. Az if­jú párt nászutazásra, üdülőbe utal­ják. De mert a feleség a beutaláson még lánynevén szerepel, nem kapnak közös szobát. A női szobatárs pedig bogarat ültet Kati fülébe: hátha nem is szereti őt a férje. Kati túlzó gya­nakvásában össze is vész újdonsült házastársával. S ami ezután követ­kezik, annak tulajdonképpen a há­zasság előtt kellett volna megtörtén­nie … Katinak udvarolni kezd a férje. Igazán megismerik egymást, még szívet is vésnek az öreg fá­ba. A három novella több részleté­ben is összecseng. Budapest körülbe­lül azonos helyszínein játszódik mind a három, és néhány motívum - az azonos lélektani helyzetben - mind­együkben szerepel: például a hirtelen támadt nyári vihar. Érdekes alkal­mat ad ez az összehasonlításra, ho­gyan oldja meg az egyik és hogyan a másik fiatal rendező-operatőr pár.

Ez lesz a főiskolások első nagyobb-szabású, teljes moziműsort kitevő vállalkozása. A filmgyárak, a szí­nészek, az idősebb kollégák segítsé­ge mellett is sok a nehézség, külö­nösképp a technikai feltételek sze­gényesek. Olyan körülmények közt készül ez a film, hogy valóban meg­tudni belőle majd, mennyit is ér a tehetség, a lelkesedés és ötletesség, amely létrehozta, - mennyire hiva­tásukra termettek az ifjú alkotók.”

 

Remélve, hogy ezzel az írással is felkeltettem a magyar filmtörténettel foglalkozó és kritikus barátaink figyelmét, erre a három vizsgafilmre, talán vállalkozik valaki arra, hogy a másik két filmet is felkutatja és esetleg a három filmet egy este valahol egyszerre le is vetítik …

 

(A korabeli fénykép oldalamon történő közléséhez Keleti Éva hozzájárult)


 

 



[1] A Színház és Mozi utolsó száma 1956 októberében jelent meg. Később Film Színház Muzsika néven jelent meg hasonló tartalommal hetilap.