Bilicsi Erzsébet: Lehet valaki olyan tehetséges, mint a nap, de mit tud csinálni egyedül?

 

Dunavölgyi Péter:


 Lehet valaki olyan tehetséges, mint a nap, de mit tud csinálni egyedül?

 

 

Színész családban született, négyen voltak testvére, egyikük szintén színész lett. Kedvelte a kémiát, de jobban vonzódott a színházhoz. Ő is színésznő szeretett volna lenni, de végül is a hatvanas évek közepén, ügyelő lett a Televízióban, a Szórakoztató Osztályon.  Elvégezte a Színház és Filmművészeti Főiskola adásrendező szakát. Közel félezer televíziós műsorban dolgozott.  Beszélgetés Bilicsi Erzsébettel.

 

Különleges beszélgetésre készültünk, hiszen itt az éltet-út interjúk sorában természetes, hogy mindig szóba kerül az interjúalanyok családja, szülei. A mai beszélgetés azért különös, mert interjúalanyom apukája Bilicsi Tivadar színész volt (1), aki szintén alakította a televízió történetét.  


- Dunavölgyi Péter: Szeptember első hetére beszéltük meg a találkozónkat, a lakásán, Budapesten, alig pár száz méterre a Duna Televízió épületétől. Ezen a héten, holnap lenne apukád 110 éves. Megnéztem az MTV Archívum nyilvántartásait, apukád neve 220 - szor, míg a te neved 427 szer fordul elő. Tehát összesen jóval több, mint 600 műsorral volt kapcsolatotok. Így természetes, hogy mindketten „tv történetet” írtatok.  Kezdjük a családdal. Ismerted még a nagyszüleidet?


- Bilicsi Erzsébet (Böbe): Csak az anyukám, anyukáját. Az apu anyukája abban az évben halt meg, amikor én megszülettem.  Apu nagyon sokat mesélt az ő szüleiről, a nagyszülőkről, sőt még a dédszülőkről is. Tudjuk, hogy a család honnét, hová került. Morvaországból Bilicz községből származtak, még Grawátsch néven. Itt Magyarországon volt a Grawátsch családnak egy leszármazottja, akinek papírkereskedése volt. Ezt a papírkereskedést örökölte az apukám, nagypapája. Aztán persze az apukája, és abban bíztak, hogy az apu is örökölni fogja, de aztán ő más utat választott magának. A nagymama, ő énektanárnő volt, színésznő akart lenni, de miután megismerkedett a nagypapával, ő azt mondta, hogy nagyon szereti, de hagyja abba… a színészettel való foglalatoskodást. Így lett aztán énektanárnő. 

Az anyunak az apukája festőművész volt Tímár Thein Miksa, itt amit látsz, azt mind a nagypapa festette. A nagymama Ada Adrien néven dalénekesnő volt. Őrzök olyan Pablo Casals képet, amit a nagymamának dedikált. „ Ardiennek a nagy dalénekesnőnek, szeretettel”.  Ada nagymamát ismertem személyesen, mivel együtt laktunk. 


- Biztos sokat énekelt is neked.


- Éppen a múltkor beszéltünk a testvéreimmel arról, hogy milyen furcsa, soha nem énekelt, még egy altatódalt sem. Egyáltalán nem emlékszünk, hogy egyszer is énekelt volna nekünk. De ez már örök titok marad, nincs már kit megkérdezni erről. 



- Ha már az éneklésnél tartunk, én egy 1970 –es években íródott cikkben azt olvastam, hogy addig nem járt apu Bécsben? Azért kérdezem, mert imádta a bécsi dalokat, azt hiszem nagyapátok ott született ugye? Állítólag amikor a fiáker (2) dalt énekelte, Kellér Dezső azt mondta neki ezt biztos egy – két évig énekelni fogja, hát tévedett több mint 15 - 20 évig énekelte még.


- Ezt annak idején valószínűleg félreértették, mert természetesen volt Bécsben. Nemhogy volt, hanem rajongott Bécsért. Én is voltam együtt vele. Teljesen otthon érezte magát Bécsben, együtt mentünk színházba, majd vacsorázni egy kisvendéglőbe, hogy együnk Gulas-t. A Fiaker – dal meg úgy volt, hogy a „Bécsi diákok” című operettben szerepelt apu is meg a Honthy Hanna (3) is. Abban énekelte apu ezt a dalt, attól kezdve aztán az élete végéig. Olyan is volt, hogy nagy ritkán apu, nem játszott este. Nekünk lányoknak, mikor már ágyban voltunk, akkor az apu egy fotelt megfordított, és mintha  fiaker kocsis lenne,  „elindult velünk”, elvitt énekkel, mesével Bécsbe. 



- Ezt a nagymama is hallotta? És ekkor sem reagált semmit és továbbra sem énekelt?


- Igen, igen így volt. Ez, mint mondtam egy nagy családi titok. 



- 1973-ban László Ilonával beszélgetett, a cikk a Csongrád megyei lapban jelent meg, és azt mondta : " Igazán boldog csak az az ember lehet aki,  elsősorban másokat akar boldoggá tenni", ez akár az ars poétikája is lehetett?


- Igen. Én is feljegyeztem a családban egy gondolatot, amit ars poétikájának gondolok. Ez egy Morus Tamás (4) idézet: „Uram, ajándékozz nekem humorérzéket, add meg a kegyelmet, hogy értsem a tréfát, hiszen általa ismerhetem meg az élet kis örömeit, s másoknak is juttathatok belőle.”  Majdnem ugyanaz, amit te is mondtál.


 

- Böbe, a mi olvasóink jelentős része fiatal, a visszajelzések szerint. Mondjuk el számukra, hogy ti négyen - négy lány – voltatok testvérek. Ő nagyon büszke volt mindig a négy lányára.


- Hihetetlenül büszke volt ránk, ha jót csináltunk, ha rosszat. Amikor tanultunk zongorázni és a vizsgán mellé ütöttünk akkor is büszke volt a produkciónkra. Egyszer amikor kaptam egy szép kockás ruhát, akkor  apu azt mondta, úgy nézel, ki mint Scarlett O’Hara az Elfújta szélből. 



- Úgy  tudom, nálatok az egy szertartás volt, hogy minden május első vasárnapján apu elvitt benneteket az Állatkertbe meg a Vidámparkba.


- No és még aznap mindig a Cirkuszba is. Ez egynapi program volt mindig.


- Mondhatom, hogy a Cirkuszban, mindig  apu érezte a legjobban magát, rajongott a cirkuszért. Mindig nagyon vártuk, hogy jöjjön ez a szép májusi vasárnap. Tudod mi az érdekes, hogy én úgy emlékszem, májusban az iskolaszünet előtt volt, Kati úgy emlékszik, hogy ez augusztus utolsó hetében volt mindig, Éva meg szeptemberre emlékszik. Milyen érdekes, hogy mind a hármunkban másképp maradt meg. 



- Én az információt aputól veszem, látod itt egy korabeli újság, ahol ő így május első vasárnapját mondja, azt hiszem elfogadhatjuk autentikus forrásnak. 


- Ha már az Állatkert "Apu hod megy be az a nagy elefánt az oroszlán

barlangjába?" Hogy született a Garai Imre (5)  dal felvétele? 1951-ben

Éva  énekelte, és rádióadás után az egész ország ismerte. Ez nem

zavart benneteket? Gondolok itt az óvodára, iskolára, hogy viszonyultak hozzátok a társaitok.



- Ez úgy történt, hogy  Garai Imre nevű zeneszerző, szerezte a szöveget is meg a dallamot is. Neki volt egy Jutka nevű lánya. Ő mondta, hogy hod megy be a nagy elelefánt …. Az apuka megírta a dalt, és egyszer  aputól megkérdezte, hogy nincs-e kedve elénekelni. Mire apu rávágta, hogy neki Évike a legkisebbik lánya. Mire Garai mondta, jó akkor legyen Évike. Fábri Éva a Rádióban csinált egy élő műsort. Apu ott énekelte el, élőadás volt, már adás alatt jöttek telefonok, hogy még egyszer … ,  olyan népszerű lett. Csak Garai Jutka mondta, hogy nincs igazság, a földön, mert én mondom a jót, és a Bilicsi Éva lesz világhírű!  Én akkor első elemista voltam, később elmesélték nekem, hogy én odamentem a tanító nénihez, és megkérdeztem tőle, hogy „ Tetszik tudni, hogy én ki vagyok?”. Mondta, hogy: „tudom te vagy a Bilicsi Erzsi.” Mire én rávágtam, „de én vagyok az apu hod megy be nővére”! Tulajdonképpen ez az állatkerti kirándulás ugyanolyan öröm volt, mint a tihanyi kirándulások. Apuval elmenni bárhová, az mindig nagyon jó volt. Mindig jó kedve volt, örült, hogy ha mi is jól érezzük magunkat. Felejthetetlen emlékek mindannyiunknak. 

 

- Még maradjunk egy kicsit a Ligetben. Átmentetek a Vidámparkba, - igaz, hogy ti mindig felfelé sikítottatok a hullámvasúton? Miért?



- Ez így volt valóban, mert mondta az apu, hogy figyeljetek ide, nézzük meg, hogy mit szólnak az emberek ahhoz, hogy mindenki lefelé sikít, próbáljuk meg, mi sikítsunk felfelé. Óriási meglepetést szereztünk a vonat utasainak. Persze azért az sem bírtuk, ki, hogy lefelé ne sikítsunk. 


- Még mindig a Liget, gyermekként hogy élted meg apu nagy sikerét a Csinnbumm cirkusz- ban (6)? Bruhaha Kelemenről is kellene néhány mondatot mondanod.



- Még ma is ha találkozom ismerősökkel vagy akár ismeretlenekkel, mindenkinek a gyermekkorából, a Csinnbumm cirkusz jut eszébe, hogy az milyen nagyszerű volt. Tényleg akkora siker lett, hogy apu csináltatott egy babát, egy Kelemen babát, mert a műsorban aput Bruhaha Kelemennek hívták,  aztán ezzel a babával is járt szerte az országban. Volt úgy, hogy mi is bementünk a Rádióba, nyilvános felvételre, de megmondom neked őszintén, engem a stúdió, a stúdió felszerelése, működése már jobban érdelelt, mint a Bruhaha Kelemen. Úgy emlékszem,  hogy a VI stúdióban volt az adás, vagy felvétel. 


- Megvan a még a Kelemen baba?



- Természetesen megvan, látod ott az ablak mellet, ücsörög. Itt lakik nálam, de el szokott menni néha látogatóba Gyömrőre, ott élnek apu dédunokái, meg Pécelre, de azért a kirándulások után mindig hazajön ide. Nagy becsben van tartva. 

- Születésnapotokon az volt az egyik ajándék, hogy este a színpad kulisszái közül megnézhettétek az aznapi előadást? Utána mindig vacsora volt a FÉSZEK- ben (7). 



- Ez mindig így volt. És mindig irigykedtünk a születésnaposra, alig vártuk, hogy a miénk jöjjön. 



- Jól értem, a születésnapon mindig csak az ünnepelté volt az ajándék este?


- Ez csak a születésnaposnak járt! Az egész valami csodálatos volt, az ügyelőpult mellől nézni az előadást, ahogy hívták a szereplőket, teljesen más hangulata volt, mint amikor a nézőtérről láthattuk az előadást. A FÉSZEK kerthelyisége meg egy csoda volt. Nekem még ma is kedvenc helyem Budapesten. Amikor hőség van és kiül a kertbe az ember, az ott valami csodálatos. Még most is nagyon szeretem, bár sokkal ritkábban megyek, mint korábban. 



- Ma már azért más ott is az élet. Én még emlékszem, hogy ott milyen nagy élet volt az előadások után. 


- Sajnos ez is megváltozott már. Nekünk csodálatos születésnapi ajándék volt. Ott mindig találkoztunk olyanokkal, akiket nagyon szerettünk, és olyan boldogok voltunk, az asztalnál egy helyet mindig szabadon is hagytunk, hogyha jön az X vagy az Y, az le tudjon oda ülni hozzánk. Nagyon jó hangulatú esték voltak. Persze azt is szerettünk, amikor az egész család ment oda. Volt olyan, hogy akkor volt a Kossuth-díj-osztás éppen, és mi apu, anyu és mi a négy lány leültünk a FÉSZEK -ben, elővettük a listát, megnéztük kik, kaptak díjat, aztán előkerült a ceruzánk is, és kihúzogattuk a listáról, aki szerintünk nem érdemelte meg… ez csuda jó szórakozás volt. 



- Ti előbb jártatok színházba mint iskolába?


- Igen, úgy mondták anyuék - erre én konkrétan nem emlékszem -, hogy ott rajzoltunk az előadás alatt a páholyban. De arra már emlékszem, hogy a Montmartre –i ibolya című előadás ment, és  Antalfy József nevű színész, a szerepen belül megégette a kezét, és én úgy zokogtam, hogy ez neki most, hogy fájhat.

- Családotok mélyen vallásos volt. Így is neveltek benneteket, hová

jártál általános iskolába? Döntően a Rákosi korszakról beszélünk most.  


- Ott laktunk a Csaba utcában, általánosba oda jártam a Csabába.



- Képzeld mindketten oda jártunk!


- Jaj, tényleg, milyen érdekes.



- Amikor én jártam, a Molnár Lajos volt az igazgató.


- Tényleg nálam is, ő volt az igazgató. Emlékszem egyszer már benne voltam a korban úgy 30 – 35 éves lehettem, az utcán találkoztam vele. Milyen furcsa volt, ahogy mondtam „Csókolom igazgató bácsi!”. Misére meg a Városmajorba jártunk. Az apu minden vasárnap, mindig az első sorban ült, hogy jól hallja a prédikációt. Később volt, hogy mondtuk, hogy mi nem megyünk, nekünk ez nagyon unalmas. Ilyenkor mindig arra hívta fel a figyelmünket, hogy ha egy prédikációból csak egy mondat megfog, megérint, akkor már megérte ott lenni. Aztán én is rájöttem, hogy egy – egy mondatot valóban kap az ember, amibe bele tud kapaszkodni.  



- Az iskolában nem tettek megjegyzést, arra, hogy templomba jártok? Emlékszem szüleim mesélték, hogy nálunk szülői értekezleten többször elhangozott, hogy milyen helytelen, hogy M.L. tanulótársunk még mindig rendszeresen jár hittanra!


- Én nem emlékszem, hogy lett volna ilyen megjegyzés. Mi is jártunk természetesen külön hittan órákra. Gimnáziumba meg aztán már a Patrona Hungariae Római Katolikus Leánygimnázium-ban (8) jártunk. Ahol apácák és papok tanítottak. Vasárnap is bejártunk. Valóban a szaktárgyakat kiválóan tanították,  én úgy érzem, hogy az életre nem nagyon készített fel, olyan szempontból, hogy amikor kikerültem az iskolapadból és én mindjárt a Tv-hez kerültem, elég nagy volt a különbség.  De azért kapott az ember, legalábbis én, egy olyan alapot, amit mai napig érzek és fontosnak gondolok. Arról is szoktunk volt osztálytársaimmal és testvéreimmel is beszélni, hogy jó, hogy oda jártunk vagy nem? Én úgy érzem, hogy jó volt.  



- Egy 1961. június 3-án megjelent Esti Hírlapban olvastam a következőket: " - Mi a feleségemmel együtt meglehetősen <> vagyunk a

lányok nevelésében - vall a gyakorló apa, a színész. - Persze ezen nem

azt kell érteni , hogy vitrinben neveljük őket, csak megköveteljük

tőlük, hogy mindig tudjuk merre járnak  - Nem is volt ekörül még soha egy hangos szó sem! – dicsekszik lányaival Bilicsi - anyuka. - Minden lépésükről tudok, s ők látják, hogy ez csak hasznukra válik. A két nagyobbik lány sem megy egyedül

szórakozni, ha pedig valahol vendégségben vannak, a záróra: este tíz. - Persze, sokszor eljárnak a barátnőkhöz. Ilyenkor este mindig értük megyünk. Néha bizony pendlizni kell, hogy felszedjük a négy lányt! - nevet jőízűen a papa. - Mennyi zsebpénzt kapnak a lányok? - Hetenként tíz forintot. De miután ez legfeljebb egy kis plusz

fagyira kell, sokszor összegyűjtik a pénzt, s nekünk vesznek belőle ajándékot.". 

Tényleg ilyen szigorú nevelést kaptatok? És anyu volt a szigorúbb?


- Valóban anyu volt a szigorúbb, amit akkor nehezebben viseltük, de persze beláttuk, hogy valakinek szigorúnak is kell lenni a családban. Emlékszem, hogy egyszer el akartam menni otthonról, erre apu azt mondta kérdezd meg anyut, hogy mehetsz e. Mire én rafináltam mondtam, de ha te lennél az asszony a háznál?  Mondta, akkor el, de most kérdezd meg anyut. Ami a zsebpénzt illeti, mondhatom, szűken kaptunk. Mikor már gimnáziumba jártunk a villamosbérlet 2 forint 50 fillér volt.



- Nem az a heti jegy volt.


- Ja tényleg, egy tízest kaptunk egy hétre abból meg kellett venni a heti jegyet  és maradt annyi, hogy kaszinótojást vehettünk a Mézes Mackóban. 



- Ez ott volt, ahol most a Széll Kálmán téren a Burger King van.


- Igen, de mi inkább a belvárosba mentünk, már egész nagylány voltam érettségi előtt, amikor az anyu ott egy Triplisec-re (9)  meghívott. Az olyan volt, hogy az ital betöltése előtt a pohár szélét cukorba mártották. 



- Gyurkovics Tibor egyszer ezt írta anyukátokról: "Liza (10) volt a biztonság, az egyensúly, a mérleg. A család tengelye. Határozottság és béke, szívós családerő. És derű, természetből fakadó és Billtől <<örökölt>> derű." Tényleg ilyen volt?


- Jó érzés volt ez. Én maradtam legtovább velük, a többi gyerek kirepült, olyan jó volt, hogy mindig volt miről beszélgetniük, volt miről nevetniük, mindig jó hangulatú beszélgetések szűrődtek át a szobájukból. Alig – alig volt, hogy veszekedtek. 


- Anyukád a családért, a gyerekekért feladta a színjátszást. 


- Anyu is elvégezte a színiiskolát, aztán a Magyar Színházhoz került, ahol apu már befutott színész volt. Nagyokat beszélgettek, sétáltak majd a barátságból szerelem és végül házasság lett. Aztán, ahogy mi egymás után megszülettünk, anyu véglegesen az Anya szerepet kapta. Apunak, ma úgy mondanánk producere lett. Ő intézte a fellépéseket a Rádió és Tv szerepléseket. Miután mi már felnőttünk és mivel jól beszélt németül, angolul idegenvezető lett. Utasai nagyon szerették, minden tehetségét és szívét beleadta a munkájába. Azt is vállalta, hogy Ő volt a szigorú anyuka, aki a leckénkkel és az erkölcsünkkel is törődött.

Én magam többet beszélgettem apuval, ahogy mondják jól üzemelt, az apa és lánya kapcsolat. Apuval mindent meg lehetett beszélni, a rosszat is, ha valami nehéz volt azt is, mindig úgy fejeződött be a beszélgetés, hogy tudott segíteni.



- Testvéreid közül Marika színésznő lett - ő sajnos már nem él,  Kati, ha jól tudom kozmetikusnak tanult, Éva sebészorvos akart lenni, te pedig 1961-ben még a vegyészettel kacérkodtál, de erről majd később. Végül is hogy alakult a sorsotok? Mari színészi terveit apu - anyu mennyire támogatta. 


- Mari gyönyörű szép volt. Természetes volt a családban, hogy a Mariból biztos színésznő lesz. Apu és anyu is nagyon örültek volna ennek. De nem vették fel a Színház és Filmművészeti Főiskolára, akkor lekerült vidékre, Győrbe, Veszprémbe, volt a Vígszínháznál, aztán a Mikroszkóp Színpadra került. Sajnos nem sikerült olyan pályát befutnia, amit megérdemelt volna a szorgalmával és a tehetségével.



- Anyu apu is színészek voltak, természetes volt, hogy támogatták Mari elképzelését, nem akarták lebeszélni?


- Mindannyiunkat támogattak, amikor valamelyikünk elmondta elképezését, mindig azt mondták: Próbáld meg! Én is színésznő akartam lenni. Én is jelentkeztem, és persze nem vettek fel. Apu elvitt Hegedűs Tiborhoz, hogy ott mondjak verset, Szakáts Miklóshoz (1) beajánlott, hogy ő is hallgasson meg, mondjon véleményt. Apu is ott ült, amikor én előadtam a felvételi anyagot. Amikor tudtuk, hogy nem vettek fel azt mondta, számára döbbenetes volt, hogy amikor elmondtam a verset, akkor akár a Szakáts Miklós, akár a Hegedűs Tibor (12)  azt mondta, jó de próbáld meg így …, akkor én bólintottam, és elmondtam ugyan úgy.  



- Azért kérdezem ezt, mert ebben a témakörben meg kell különböztetni két külön korszakot, mondjuk úgy, hogy a 80-as évek előttit, és az ez utánit. A színészek legalábbis a nyilvánosság felé leginkább azt kommunikálták, hogy nem igazán támogatták gyermekeik színészi ambicióit, féltették őket a kudarctól. Sok színész gyermek a szülők tudta nélkül jelentkezett…, viszont nálatok egyértelmű volt szülői támogatás. Az új kor meg úgy szól, hogy szinte minden színész gyereke színész akar lenni. 


- Igen de azért ez természetes, gondolj bele, hogy otthon mit lát, hogy a mama vagy papa  hogyan készül egy szerepre, gyerekorrában hozzászokik a színházi környezethez. Látja a premier izgalmát, örömét, nálunk ez mind ránk ragadt, teljesen természetes volt, hogy ez érdekel. 



- Hát persze, ha valaki a harmadik, a negyedik, ötödik és …. születésnapján ott állhat az ügyelő pultnál a színpad mellett, akkor ez nem csoda. Én azt gondolom, hogy ez egy természetes dolog, mert egy orvosnál, mérnöknél ugyanez fordul elő, teljesen természetes, ha egy orvos középiskolás gyereke apja foglalkozása felé fordul, hiszen ott van a papa szakkönyvtára, amit különben csak nyilvános könyvárban ismerhetne meg más gyermek. Nálatok átvitt értelemben a színpad volt a házi könyvtár. 


- Sőt nálunk úgy volt, hogy rendszeresen kikérdeztük az aput. Mi végszavaztunk neki, mikor otthon tanult. Mivel én színésznő akartam lenni, én beleadtam apait, anyait, aztán ilyenkor apu rám szólt: „Böbikém, ne játssz, csak a végszavat add meg!”



- Még a lányokra visszatérve, kiből mi lett?


-  Kati kozmetikus lett, aztán jöttek nála sorban a gyerekek. Aztán azt hiszem nincs a világon olyan foglalkozás, amit ne próbált volna meg, a gyerekek mellett, a reklámszakmától a varrásig, az idegenvezetésen át. Dolgozott egy utazási irodánál, ahol 12 évig szervezte az utakat, azt nagyon szerette. Sajnos nála történt a családban egy tragédia, talán a legnagyobb tragédia, ami családban előfordulhat.  A harmadik lánya Ildikó, agydaganattal bekerült kórházba, kétszer jól sikerült a műtét és harmadszorra már nem. Őt is meg a férjét is, meg Ildi testvéreit is, biztos, hogy a hit segítette át a tragédián, amennyire át lehet segíteni. 

Évi 18 évesen érettségi után, a Magyar Filmlaboratóriumba került, ott laborált, de a keze nem bírta a vegyi anyagot, így onnan el kellett jönnie. Akkor elment az IBUSZ -hoz pénzváltónak. Oda aztán bejött egy fiatalember, pénzt váltott. A fiatalember Svájcból érkezett, meghívta Évát vacsorára, aztán röviddel utána meg is kérte a kezét. Éva így kiköltözött Svájcba, ott született két gyermeke, a nálunk is lévő METRO cégnek ott van a központja, ott adminisztrátor. Mari sajnos korán itt hagyott minket, ötven éves volt, amikor meghalt. Két gyermek maradt utána, Attila és Zsuzsa. Azt hiszem, én nem szerethetném őket jobban, akkor sem, hogyha a saját gyermekeim lennének. Szülőt persze pótolni nem lehet, de nagyon-nagyon szeretjük őket. Megpróbálunk a pótszülők lenni. Már vannak gyerekek is, most már szoktam pót- nagymamaként közreműködni.  


- Ott tartunk, hogy színészkedésre akartad adni a fejed, egyszer apu ekkor még azt mondta, hogy téged a kémia, a vegyészet érdekel. Nem így volt? 


- Nagyon érdekelt a kémia, gondolkoztam rajta, hogy talán milyen izgalmas lehet vegyészként dolgozni, de  a színház az erősebb volt,  a TV-ről nem is beszélve. 



- Még mindig csak az ötvenes éveknél tartunk.  Aput a vallásossága miatt küldte el Gáspár Margit igazgatónő a Fővárosi Operett Színháztól 1952-ben, ha jól tudom nem vállalta el az Orfeusz az alvilágban, Zeusz szerepét, mert nem volt számára elfogadható, az Isten kigúnyolása.


- Apu előtte ezt a problémáját meg is beszélte a lelki atyjával, aki mondta neki, hogy nem lesz könnyű visszaadni egy szerepet, de ha már őt megkérdezte, ő sem tarja ezt a szerepet olyannak, amit el kéne játszania. Anyuval is megvitatták, és ezután döntött, és visszaadta. Ennek az lett a következménye, hogy azonnali felmondással elküldték. Úgy volt, hogy Békéscsabára mehetne, de akkor nyílt a Fővárosi Vígszínház (13) oda hívták. 



- Ez nem a Néphadsereg Színház utódja volt ugye?


- Nem ez egy egészen másik színház.  Ott zenés vígjátékok mentek, a Szombat délután, Egy marék boldogság, szóval sikerdarabok, jó szerepeket kapott, Latabár Árpád(13)   is ott játszott. Onnan aztán Ladányi Ferenc (15), aki a Magyar Néphadsereg Színház igazgatója volt, átszerződtetette aput oda. Akkor a Néphadsereg Színháznak, a József Attila Színház volt a kamaraszínháza. Először a Szabin nők elrablásában játszott. Aztán a Néphadsereg Színházból Vígszínház lett, és élete végéig ott játszott. 



- Közben kitört az 1956-os forradalom. Hogy emlékszel, hogy ebben az időben hol voltatok? Úgy tudom 1957 elején megpróbálta elhagyni az országot, nem sikerült.


- A forradalom alatt a Csaba utcai házunkban egy pince részben voltunk, a fáskamra mellett, még volt egy kis szoba. Oda húzódtunk le, amikor az akkori Moszkva tér környékén, hallottuk a harcok zaját. Én akkor 10 éves voltam, legjobban arra emlékszem, hogy nagyon – nagyon féltem. Az apuék próbáltak megnyugtatni. Ezek a félelmek maradtak meg bennem. Aztán jött egy olyan elhatározás, hogy elhagyjuk Magyarországot. És akkor elindultunk.



- Ez, hogy elindultunk, ez hogy történt?


- Otthon becsomagoltunk, anyu megbeszélte a rokonokkal, hogy ki költözik majd oda a Csaba utcában, ha mi megérkeztünk Ausztriába vagy Svájcba.   Úgy tervezték, hogy Svájcban majd kollégiumba fogunk járni, apu meg talán Bécsen tud színpadra lépni. De volt olyan verzió is, hogy elmegyünk egész Amerikáig. Ha jól emlékszem, ahogy akkor szokás volt, egy pénzt tépek ketté,  apu nővérénél maradt az egyik fele. Apunak el kellett volna küldenie a másik részt, ebből tudta volna az itthoni rokonság, hogy épségben megérkeztünk. Nem érkeztünk meg persze szerencsésen. Ekkor már 1957 februárja volt.



- Kocsival mentetek?


- Nem vonattal. Apu még délután játszott a Vígszínházban. Odamentünk érte szépen beöltözve, bőröndökkel, azzal, hogy az apunak vidéken fellépése van. Ha jól emlékszem a Nyugati pályaudvarról indultunk és elmentünk Győrig, ott át kellett szállni, méghozzá egy mozdonyba. Úgy féltem, hogy én azt hittem, ott meg fogok halni. Aztán mondták, hogy még valaki befér a vezető mellé, úgyhogy én felmehettem oda, ott egy kicsit megnyugodtam. Egyszer csak megállt a mozdony, és mondták, hogy innentől gyalog kell menni. Aztán, hol pisilni kellett, hol lecsúszott valamelyikünk nadrágja, mindig várni kellett a  családra. Aztán láttuk, hogy fellőttek, először fehér, aztán piros jelzőrakétákat. Aztán rövidesen el is fogtak bennünket, úgy 25  - 30 – an lehettünk. Bevittek mindenkit Hegyeshalomra, aztán Győrbe, kihallgattak mindannyiunkat külön – külön, aztán hazahoztak bennünket egy rabszállítóval. Itthon aztán Feleki Kamill, és Magyar Bálint - aki akkor már a Vígszínház igazgatója volt -, és Hont Ferenc (16) a Minisztériumban – talán? Mind segítettek abban, hogy még újságcikk sem lett az ügyből. Tehát visszatértünk a Csaba utcába. Apu azt mondta, hogy amikor a Fővárosi Operettszínházból elküldték, akkor megváltozott az élete, addig szinte mindig csak zenés darabokban játszott, attól kezdve a Vígszínházban meg elkezdett prózai darabokban szerepelni. Mindig, ha valami baj történt, az életben egy jó fordulatot hozott. Ugyanígy, amikor a Vígszínházban úgy érezte, hogy hagyjuk itt az országot, akkor is jött egy váltás, eljátszhatta az Öreg hölgy látogatása Ill szerepét. Mindennek megvan, volt a miértje.


- Ahogy megbeszéltük már én is a Csaba utcába jártam általános iskolában,  egyszer szüleim megmutatták, hogy az egyik kertben apukád gereblyézett, vidáman. Jól

emlékezhetek erre? Szeretett kertészkedni?



- Jók az emlékeid, azt, hogy komolyabb kertész munkát végzett azt nem mondanám, de szeretett a kertben lenni. Imádta a diófát, és amikor az első meggy megjelent, akkor az nálunk nagy ünnepség volt. Én is a teraszt szerettem a legjobban. Azért a Csaba utca elég zajos is volt, ezért apu gyakran elment sétálni és közben tanult. Ott járt aztán a 39-es busz az utca felső végén, gyakran a buszmegállóban leült a padra és ott tanult. Szerette azt is, hogy van madárcsicsergés. 


- Aztán következett az amerikai turné, ahová apu, anyukáddal utazott, aki ott lépett ismét színpadra, ezen a turnén, ugye? Én azt is tudom, hogy ti is készültetek a turnéra, ha itthonról is, hiszen, figyeltétek az időeltolódást, és éjjel a megfelelő időpontban ti is mondtátok az előadás teljes szövegét, mintha ott lennétek.  



- Valóban, figyeltük, hogy most ott éppen hány óra van, tudtuk kezdődik az előadás, előtte kiosztottuk a szerepeket, és végigmondtuk. Előtte nemcsak hogy végszavaztunk, de még vagy 35-ször láttuk is a darabot. Kívülről tudtuk a Szabin nők elrablását.  


- Úgy tudom a turné alatt, meglátogatták Los Angelesben az akkor éppen 89 éves Beregi Oszkárt. (17)


-

- Meséltek a látogatásról. Sőt Beregi Oszkártól kaptunk mi gyerekek egy levelet, amiben leírta a találkozást ő is, minket négylevelű szerencselevélnek nevezett, megírta, hogy apunak milyen nagy sikere volt, és hogy ők már régebben is találkoztak. A kint élő magyarok azt beszélik, hogy milyen jó Moliére színész is lett volna belőle. De várjuk csak ki, mert ő már 89 éves, és az idős emberek kérései teljesülnek. Azóta is őrizzük a levelet, ami nagyon meghatott bennünket, hogy 89 évesen vette a fáradtságot, hogy nekünk írjon. 

- Itthon közben vannak a balatoni nyarak: hogy teltek, együtt vele? Nektek is, a nyáron végig töltött paprikát és sok fagylaltot kellett ennetek?


-  Apu valóban azt szerette a leges legjobban, ő minden nap képes volt töltött paprikát enni. És azt mondta, hogy a legjobb az lenne, a nyárba, hogyha egy lavórt fagylalttal meg lehetne tölteni, és abba beleülhetne, imádta a fagylaltot is. A kérdésre visszatérve, azért nem várta el tőlünk, hogy mi is minden nap töltött paprikát együnk.  

- Siófokon akkor híres hely volt a Tünde Bár.  Ki volt az első táncpartnered ebben a siófoki Tünde bár -ban?

- Hát persze, hogy táncoltam ott, és a partnerem is ki lehetett volna más, mint az apukám. És méghozzá One-steppet táncoltunk. Apu is igen jól táncolt, én is nagyon szerettem, ez ott feledhetetlen élmény volt számomra. Akkor ott olyan jó dolgok voltak ott a Matróz, ott játszott a Nebuló, talán az volt a zenekar neve. Aztán ott volt a Vörös Meteor, onnan hordtuk a töltött paprikát, és esténként ott is kellemes zongoraszó volt, persze volt szabadtári színpad, meg szabadtéri mozi. Nagy fürdésekre nagy játékokra emlékszem. Otthon is mentek a ping-pong csaták. Aztán a Feleki Kamill bácsinak volt ott a másik utcában, nagyon közel a nyaralója. Apu meg Kamillka, meg a betérő barátok nagy kártyacsatákat vívtak. Kamillkánál ott aztán mindenféle játék volt. Olyan volt, mint egy kis Vidámpark. Ráadásul a Kamillka házszámára a kapu belső oldalán fel volt írva, hogy: Már mentek? És egy szomorú arc volt oda festve.

   

- Ha már Feleki Kamillt (18) szóbahoztad, akkor el is érkezünk 1957-hez. Megindul májusban a Magyar Televízió adása. Úgy tudom, mivel nektek nem volt még otthon készüléketek átment az egész család Feleki Kamillékhoz, hogy megnézzétek az élő adást, amiben apukátok szerepelt. Emlékszel erre?

- Valóban Kamill bácsiéknál láttam először televíziót. Az úgy volt, hogy aput kérték, hogy lépjen fel műsorban, akkor a filmeket leszámítva,  ugye minden műsor élő volt.  Mi odavoltunk, hogy nem láthatjuk őt a Tv-ben. Feleki Kamillnak már volt otthon televízió készüléke. Mondta, hogy jöjjön át az egész család hozzájuk. Valóban aztán ott voltunk nála, teljes döbbenettel. Apu odajött velünk, egyszerre csak onnan elment és egyszer csak ott volt a dobozban, a képernyőn, ez akkor számunkra teljesen hihetetlennek tűnt, aztán röviddel később megint Kamilléknál volt, jött értünk. Ezt a varázslatot mai napig érzem, a Tv-nél. 


- Ebben a percben eldőlt, hogy a Tv –varázsa, téged vonzani fog?



- Nem ekkor még inkább a színház vonzott. Érdekelt a televízió is, de a színház jobban. Arra is emlékszem, hogy elképzeltem, hogy lesz majd egy kis doboz, amit én csavargathatok, és akkor minden színházat megnézhetek majd. Ha nem is ilyen formában de bejött az elképzelésem. 


- Közben apu elérte a hetvenet, hogy szereztétek meg azt az 1901-es évjáratú bort a 70. születésnapjára?



- Az ötlet a Kati testvéremtől származott. Azt hiszem Budafokon van a pincészet, ahová elmentünk, Kati elmondta mi lenne a kérésünk. Akkor azt mondta az igazgató, hogy igen, ad. Kati kérdezte, hogy mennyibe fog kerülni? A válasz az volt, hogy ez megfizethetetlen, és apunak születésnapjára nagyon jó egészséget kíván. 


- Közben apu már egyre népszerűbb lett a Televízióban is. A televízióról azt tudjuk, hogy éppen a Tarnai Katival készült interjúból - ami ezen a honlapon olvasható - , hogy amíg Budapesten az emberek a színházban találkozhattak élő, mozgó színésszel, addig vidéken erre nem volt mód, csak az újságokból, állóképről, a rádióból hangban vagy a mozikban rögzített képtől találkozhattak az emberek „élő” színésszel, ez a televízió megjelenésével teljesen megváltozott. A Tv országosan ismertté tudott tenni valakit. 



- A színészek számára a televízió egy óriási lehetőség volt, mint ahogy véleményem szerint ma is az. Azok a színészek, akik ma televíziókban szerepelnek, azok sokkal népszerűbbek mint akik, nem szerepelnek. Apu vagy Feleki Kamill, Rátonyi ők még nagyon - nagyon sokat utaztak is, ők még bejárták az országot is. Nem mint Déryné, de bizony szinte mindenhová elmentek. De azért az ő korosztályuknak is jót tett a televízió megjelenése. De az utánuk jövő színésznemzedéknek tett igazán jót. 


- Akkor, amikor 100-120 tv-jéték készült egy évben.



- Igen, feltétlenül. Apu is nagyon szerette a tévézést. Volt egy családi  statisztikátok, ami szerint  448 szerepben lépett színpadra, 154 tv-film, tv-játékban szerepelt, és 81

filmben. 


- Ezek, gondold meg milyen óriási számok. 

- A film esetében a háború után alig 4 -5 filmben játszott, ez összefüggésben lehetett a már említett Operett Színház -i botránnyal?


- Az is lehet, meg talán apu töretlen hitével.  Ő nagyon szeretett filmezni, arra nem hívták többet, de hála a jó Istennek, jött a televízió, a Tv-ben meg nagyon szerették, és ő is nagyon szívesen szerepelt ott. Aztán egy idő után már mindegy volt, hogy az film, vagy tv-film, tv-játék. Sőt egy bizonyos idő után a tv-film, tv-játék nézettebb volt, mint a magyar mozifilm. 



- Apukádról az is köztudott, hogy ő gyűjtő volt, gyűjtötte a színházi relikviákat.  Megvan még a gyűjtemény?  Hol van az a kellékdiadém, amit Jászai Mari (19) hordott a Bánk Bán –ban, amikor Gertrudis szerepét formálta meg?


- Ez a diadém Évánál van Svájcban. Valóban gyűjtötte a kizárólag a színházzal kapcsolatos könyveket is, gyűjtött színészfényképeket, de vallásos könyveket is, és különböző színházi relikviákat. Ezeket persze őrizzük mi is, már megosztva a családban. Én magam nagyon sok levelet is őrzök, a Beregi Oszkár levélen kívül is, Bajor Gizitől (20), Fedák Sáritól (21), Jászai Maritól, szinte hihetelen, hogy most én Jászai Mari képeslapját olvasom … Vagy Fedák Sári köszöni meg apunak,  hogy nem feledkezett el róla. Ez olyan jó érzés. 



- Arra nem gondoltatok, hogy ez valami módon, akár Interneten hozzáférhetővé teszitek? Mondjuk csináltok egy vitruális Bilicsi Tivadar múzeumot?


- Mi még virtuálisra nem gondoltunk, köszönöm szépen az ötletet. Mi valódi múzeumra gondoltunk, szerettünk volna, legalább egy szobát. De még eddig nem került rá sor. Mi se fiatalodunk, jó lenne megcsinálni az életünkben. Biztos, hogy az unokák és dédunokák sok mindent tovább őriznek majd. 



- Én úgy gondolom, hogy a hagyományos múzeumok fenntartása nagyon költséges, ezért igen sok szünetel, bezár. Húsz év múlva, még talán meglesz, száz év múlva ? Én is a családi hagyaték egy részével vitruális múzeumban gondolkodom, azt talán fennmarad, olcsó a fenntartása. Az eredeti anyagokat meg nagy közgyűjteményekbe kell adni, Országos Széchenyi Könyvtár, Magyar Országos Levéltár,  stb. Ezeken a helyeken esély van a fennmaradásra. 


- Ebben igazad lehet, ezen érdemes gondolkodni, köszönöm a tippet.



- Eljutottunk 1964 –be. Egyszer csak 18 évesen a Magyar Televízióhoz kerültél, hogy történt ez? A színművészetire nem vettek fel színésznek, a vegyészettel kacérkodtál, de a színház vonzott inkább, akkor hogy kerültél a televízióhoz?


- Az úgy volt, hogy Romhányi József (22) volt akkor a Szórakoztató Osztály vezetője. Egyszer együtt léptek fel apuval, nagyon jó barátságban is voltak, kérdezte Romhányi aputól, hogy a sok lányod közül nem akar valamelyik a Televízióhoz jönni? Erre apu mondta, az Erzsi most érettségizik, nem vették fel a Színház és Filmművészeti Főiskolára, lehet, hogy ő esetleg megpróbálná. Így kerültem 1964 szeptemberében a Televízióhoz, mindjárt Deák István (23)  rendező mellé, egy készülő szilveszteri műsorba ügyelőnek. Rettenetesen izgultam, de ott volt a Lukács Ági, ebben a stábban, aki úgy fogadott, mint barátnőjét, sokat segített a beilleszkedésben. Rögtön az elején nagyon jó kollégákkal ismerkedtem meg.  Sikerült a műsor és én is ott maradhattam.  



- Először ügyelőként, majd asszisztensként dolgoztál Várkonyi Zoltán,

Horvai István, Szirtes Tamás, Kerényi Imre, Koltay Beáta, Mérei Anna,

Kalmár András, Bednai Nándor, Csenterics Ágnes, Bánki Iván és Seregi

László mellett, tőlük tanultad a szakmát. Hogyan fogadták a Bilicsi

lányt? Vagy sikerült már az elején  a„Bilicsi lány”-ságtól megszabadulni. 


- Á, azt hiszem, hogy attól a mai napig sem, de ez nem is baj. Pl. jött rendezni a Várkonyi (24), hát persze, hogy az első kérdése az volt, hogy ugye te a Tivadar lánya vagy? Aztán amikor elkezdtünk dolgozni, akkor már ez sosem került szóba, sosem érzetem ezt. Mivel aput nagyon szerették, ebből a szeretetből én mindjárt kaptam. Úgy gondolom az évtizedek alatt én sem ártottam ennek a hírnévnek.


 

- Mit lehetett a fent említett művészektől tanulni?


- Várkonyi ebben is valami teljesen különleges volt. Én úgy éreztem, hogy amikor Várkonyi a Tv-ben rendezett, olyan volt, mintha egy játék országba érkezett volna.  Szó szerint játszott a lehetőségekkel, a berendezésekkel, és élvezte, hogy milyen képet tud csinálni. Horváth Ádámmal is sokat dolgoztam, aki később osztályfőnököm lett Színház és Filmművészeti Főiskolán, az adásrendezői szakon. Ő is úgy búcsúzott el tőlünk, hogy: „Őrizzétek meg a játék örömét”. 



- Kimondtad Horváth Ádám (25) nevét és a főiskolát. Az olvasók kedvéért mondjuk, el, hogy majdnem egy időben, több félévet, együtt jártunk a főiskolára, igazán onnét ismerjük egymást. Kikkel jártál egy osztályba, kik voltak a tanáraid?


- Osztálytársam volt M.Lukács Ági, Bodnár István, Gát György, Bodor Laci, Mátis Lilla, Szemes Zsuzsi, Szakály István, Vadkerti Tibi, Nagy Kati, Mészáros Józsi, Mohácsi Emil. A párhuzamos operatőr osztályba járt: Bucsi,  Kaplony, Becsi, Szalay Z., Gulyás Buda, Király Péter, a kis Czabi. Mindannyian kaptunk egy párt, én a Bucsit kaptam, hát mit mondjak szórakoztató volt. Nagyon élveztem a Főiskolát. 



- Mit adott neked a Főiskola?


- Elsősorban azt, hogy 29 évesen, megint diák lehettem, már ez valami nagyon nagy adomány. Arra is emlékszem, hogy  apu mondta, amikor mentem haza a Főiskoláról, hogy ugye milyen nagy öröm, amikor kinyílnak a csapocskák. Tényleg  Poszler (26) tanította nekünk az irodalmat,  Petrovics (27) tanította a zenét,  Wieber Mariann  (28) a jelmezt, Szinte Gábor (29) a szcenikát, díszletet. Valóban élmény volt, az is , hogy annyi filmet láttam, mint még addig soha, további élmény volt a főiskolai klub-élet. 



- Nemrégen beszélgettem a tanár kollégáimmal azon a Főiskolán, ahol tanítok, arról, hogy milyen nagyon komoly és nehéz feladatok, vizsgafeladatok voltak abban az időben, és elmeséltem, hogy Szinte Gábor minket is tanított. Második év végén házi dolgozatot kellett írni mindenkinek. Kaptunk egy címet, én pl. a karnaki és luxori templomok fénymegoldásait. Aztán mikor kiosztotta, azt mondta nem az a lényeg, hogy ötöst írtál, de mostantól nyugodtan vitatkozhatsz az operatőrrel és a fővilágosítóval.


- Hát bizony tényleg komoly tudást próbáltak meg átadni. Én úgy emlékszem, hogy mi választhattunk nála témát, arra is emlékszem, hogy valóban nekünk is mondta, hogy nem az számit, hogy felnőtt emberek ötösre, vagy hármasra vizsgáznak, hanem az a fontos, hogy a tételt átgondolják, és foglalkoznak vele. Azt hiszem, hogy nagyon is igaza volt. Nagyon szerettem az ő óráit is. Horváth Ádám is remekül tanított, ő tanított meg arra is, hogy megnézzük egymás munkáit, arról beszélgessünk, egyáltalán, hogy ki tudd magad fejezni, el tudd mondani, valami miért tetszik vagy miért nem. 



- Amikor kiderült, hogy felvettek a Főiskolára apu mit szólt?


- Nem először jelentkeztem, amikor nem sikerült, érzetem, hogy nagyon fájt neki, úgyhogy, amikor újra elmentem, nem szóltam, csak amikor megjött a papír, hogy felvettek. Akkor anyu és apu is olyan boldogok voltak, hogy azt sem tudták, hogy mit csináljanak velem, örömükben. Anyu még azt is mondta, hogy most már ne dohányozzak, mondtam, anyu nem operaénekes szakra vettek fel.



- Amikor mi beiratkoztunk, akkor még Várkonyi Zoltán volt a rektor, de főiskolai éveink alatt meghalt. 


- Engem még vizsgáztatott is. 



- 1979 júniusában az Ódry Színpad deszkáin átvetted a  diplomádat,  apukád ott volt? 


- Ott volt, de mivel akkor már beteg volt, diploma átadás alatt elment, mert nagyon rosszul érezte magát. 



- 1981-ben a balatoni házatokban halt meg. Nem sokkal előtte még a kórházban is komédiázott. Erről fennmaradt  Gyurkovics Tibornak a Népszavában megjelent írása: "Emlékeztek, még a halálos ágyán is eljátszotta a főorvosnak, hogy

neki lúdtalpbetét kellene - ahogy a Nagyvizitben -, kezelői el voltak képedve, minek egy tüdős szívbetegnek lúdtalpbetét, csak harmadnap leplezte le magát: <> ".


- A gyermeki huncutságát utolsó percéig megőrizte. Mindig valami huncutságon törte a fejét. És mindig olyan boldog volt, ha mi nevettünk. Vele csodálatos volt együtt lenni.   



- Amikor júliusban meghalt, bejelentkezett valaki nálatok nevelőapának. Az illető saját magát nevezi ki, aki nem más, mint Feleki Kamill.


- Ez olyan jó érzéssel tölt el, hogy ő akkor is átjött hozzánk, amikor apu már nem élt, aztán akkor is, amikor anyu is elment. Mi megmaradtunk végig, a fogadott gyermekeinek. De mikor még a szüleink éltek, de az apunak fellépése volt, akkor is  Kamillka átjött hozzánk és mondta, milyen, jó, hogy csak mi vagyunk itthon gyerekek …. Nagyon jókat játszottunk. Volt, hogy elmentünk vele a Hableány étterembe, ki kellett találnunk, hogy a többi asztalnál kinek, mi lehet a foglalkozása. Ez csudajó szórakoztató dolog volt. Utána megmondta, Kamillka, hogy azt találjuk ki, hogy ők minek néznek minket. Rólam biztos azt hiszik, hogy úszómester vagyok-mondta. Egy trikó meg egy short volt rajta. Ritka dolog, hogy ő mindenkit meghallgatott, nem akart ő a főszereplő lenni. Őszintén kíváncsi volt más embernek a véleményére. Tökéletes megfigyelő volt. Sokszor néztünk együtt televíziót, és ő mindig tudta, hogy x vagy y miért így tarja kezét, például. 



- Köztudatban úgy van, hogy sértődős volt, és haragtartó, te most egy másik Feleki Kamill-t mutattál be. Talán az ominózus Honthy-vita történet maradt meg köztudatban másnak, nem gondolod?


- Az, hogy a Honthy-val való összeveszésben, mennyi volt a legenda rész? Valószínüleg volt benne igazságtartalom is. Minden kolléga között van nézeteltérés, sőt volt olyan kollégám, akinek azt mondtam, hogy soha az életben nem dolgozunk együtt, fél óra múlva már azt kérdeztük, mi lesz a következő. Az ő vitáik is ilyenek lehettek. Kamillka elmesélte pl., hogy Honthy meghívta magához szilveszterre. Mondta, neki nem megyek el Hannám, mert ott nálad mindig olyan szépen van terítve, és vigyázni kell mindenre. Honthy erőltette, hogy nyugodtan jöjjön csak el. Aztán amikor Kamillka megérkezett, Honthy fogott egy üveg vörös pezsgőt, kibontotta és végiglocsolta a damaszt terítőt, és azt kérdezte: „Na Kamillkám most már jól érzed magad?”.



- Még mindig maradjunk Felekinél, milyen volt vele együtt dolgozni? Hiszem a Feleki Kamill és vendégei sorozatnak te voltál a szerkesztője.


-  A műsort Kalmár András rendezte, én voltam a szerkesztője. Megkért Kamillka még arra is, hogy neki is végszavazzak. Nagyon sokat tanultunk így együtt, ott is mindenről kikérte a véleményemet, hogy ez vagy az, jó lesz-e. Ha jót mondtam, azt rögtön elfogadta. Még olyan is volt, hogy az Uramisten című filmre felkérték, megkért engem, hogy menjek ki hozzá felolvasni a forgatókönyvet, jobban szerette, ha nem olvassa, hanem hallja, és közben elképzelte máris a jelenetet. Olyan is volt, hogy éjjel háromkor szólt a telefon, felvettem a kagylót, mire Kamillka szólt bele, picikém te kerestél? 


- Korábban beszélgettünk már arról a bizonyos Tünde Bár -ról. Ott annyira megszeretted a táncolást, hogy aztán 16 évig te közvetítetted a Savária táncversenyeket (30)?



- Így volt előbb még, mint asszisztens Koltay Bea mellett, majd később mint rendező, a szerkesztő végig Sós Panni volt. Hallatlanul élveztem, de különösképpen azt, ahogy az operatőrök élvezték, és vetélkedtek, hogy ki közvetíti szebben  a táncot - főleg az ő kezükben voltunk, egy ilyen táncközvetítésnél.  Azok közé a ritka munkák közé tartozott, ami egyben szórakozásunk is volt. Minden évben vártuk a következőt. 


- Szeretsz táncolni?



- Szteppelni különösen. Még Feleki Kamill feleségénél tízévesen , vagy talán még fiatalabb is lehettem, amikor először tanultam. 16 évesen újra kezdtem a tanulást nála, akkor még azt hittem, hogy az egész pályámat végig fogom táncolni a színpadon. Amikor nyugdíjba mentem akkor újra elmentem szteppet tanulni. Most is rajongok a táncokért. A balettól kezdve, minden táncért.

   

- - A szórakoztató műsorok rendezője lettél. Csak néhány a kezdetekből: Hölgyek, urak, lehet, lehet! (1981), Előttem az utódom, sorozat (1981, 1982), A Kazal (1982), A Fónay (1982) A Rátonyi (1982), A Lórán (1983), Beszélgetés Faragó Andrással (1983), Beszélgetés Osváth Júliával (1984). Sok művészportrét készítettél, az érdekelne, hogy könnyebben tudtál e velük dolgozni, hogy jól ismerted őket személyesen?  



- Mindig úgy voltam, hogy felelősséget is éreztem azért, aki a főszereplője volt egy ilyen műsornak.  Kazalért, Lóránért, Fónayért, is úgy kell dolgoznom, hogy nekik is maradandó élmény legyen a munka, az együtt dolgozás. Azért, hogy ők is elmondhassanak mindent, amit akarnak, olyan műsorszámokat válasszunk, amelyek valóban illenek hozzájuk, amit szívesen megcsinálnak. Vagy egy olyat, ami az életükből kimaradt. Pl.  Kazal a Hegedűs a háztetőnből énekelt, a Lenke a Hello Dollyból egy – egy olyan szám, ami álom maradt. Nagyon jó hangulatú felvételek voltak. Kazaltól kaptam  felvétel után egy kazettát, csak annyi volt ráírva: „Szeretlek”. Nagyon jól éreztük magunkat.


- Ez a jóérzés ment át aztán a képernyőn.



- Remélem, hogy így volt.


- Ha ki kéne emelni 2 -3 műsort, amit valamiért nagyon szerettél, mit választanál?



- Készült egy Ida néni című műsor (Versényi Idáról (31), a Színház és Filmművészeti Főiskolán, nagyon – nagyon sok növendéket tanított. Törőcsik Maritól, Malek Andreáig, a neveket felsorolni sem lehet. A műsorban Ida néni, a kedves tanítványai mind eljöttek és egy – egy dalt énekeltek, vagy verset mondtak, vagy valamilyen ajándékot átadtak neki - a  felvétel a FÉSZEK Klub hangulatos kerthelyiségében volt. Ez a műsor számomra felejthetetlen emlék. Három éjszaka  alatt vettük fel, - éjjel értek rá a színészek -  már hajnalodott, és egyszerűen nem bírtunk a FÉSZEK kertjéből eljönni, ültünk, vártuk, hogy a nap feljöjjön. Még most is ott ülnék legszívesebben.  


- 1986-ban  a 85. születésnapra csináltad Egy kedves ember – Bilicsi Tivadar c. műsort. (1986) Kalmár András és Fodor Imre támogatta, ez gondolom különleges feladat volt számodra, egy jutalomjáték? 



- Annak lehet nevezni, egy csudaszép feladat. Akkor, azt hiszem megint történt egy csoda, gondolkodtam, hogy mi lehetne olyan vers, vagy részlet, ami nagyon illik apuhoz. Akkor bementem egy könyvesboltba, felemeltem az első könyvet, kinyitottam, ott nyílt ki, hogy Fábri Péter, Az öreg tündér elmegy. Elolvastam és rögtön azt mondtam, hogy Fábri, ezt az apunak írta. Ez lett az emlékező portréműsor a befejező része. Később beszéltem  Fábri Péterrel, és azt mondta, hogy az ő nagymamájáról szólt a történet. Vannak ilyen csodálatos pillanatok az életben. 


- Egy másik portré Muráti Lili. 



- Amikor meglátott persze rögtön azzal kezdte, hogy én az aput juttatom az eszébe. Sok  filmben játszottak együtt.  Kimondottan jóízű forgatásunk volt. Kimentünk a régi filmgyári nagyvetítőbe, ott felelevenedett előtte a saját múltja. Kolozsi Béla volt a riporter, igazán jó beszélgetés volt. Aztán megint eltelt sok év, és Kurucz Márton (Marci) barátunk, - te is jól ismered, - a Magyar Nemzeti Filmarchívum tudora,  felhívott, hogy megtalálták a Megálmodtalak című filmet, aminek Muráti Lili és apu a főszereplője. A dolgok időnkén, így köszönnek vissza. 


- Elérkezünk a rendszerváltozáshoz. A Magyar Televízió elkezd áttérni egy beszélgető, politizáló televíziózásra, visszaszorulnak a fikciós műsorok, a szórakoztató műsorok, az utóbbiak inkább korábbi műsorokból összeállítások lesznek. Egyszer csak felfedeztem a neved a vallási műsorok stáblistáján. Olyan műsorokra gondolok, mint A Biblia kincseiből vegyél, 95 rész (1995), Engedjétek hozzám - A hitről a gyerekeknek, 95 rész (1995-1998). Hogy jött ez a váltás?



- Hogy is mondjam neked? El nem tudtam képzelni, hogy valaha Éjféli misét fognak a Magyar Televízióban közvetíteni, vagy augusztus 20-án a misét és a Szent Jobb körmenetet. Ez a nyolcvanas évek elején, még számomra hihetetlen álomnak tűnt. Egyszer csak olvastam, hogy   Czigány György, lesz a Vallási Osztály vezetője. Jelentkeztem nála, hogy én szívesen készítenék ilyen műsorokat. Eltelt valamennyi idő, amikor Csiszér Ferenc aki a Vallási osztály vezetője lett, megkeresett, hogy emlékszik, én jelentkeztem, és ez még fenn áll-e? Attól kezdve elég sok, vallási műsort készítettem. Kondás Sándor volt a Görög – katolikus szerkesztőség vezetője,  ővele pl. csináltunk egy műsort egy zarándokútról. Tulajdonképpen, az egész élet egy zarándok út, gyerekkel elindultunk Pestről és eljutottunk Máriapócsra. Most is, ha visszagondolok, nagy élmény még mindig.  Nagyon szívesen dolgoztam ezekben a műsorokban, és közben én is kaptam sok útravalót, a zarándok útra …


- 2000-ben nyugdíjba mentél, utána voltak még televíziós munkáid?



- 2000-ben már valóban lezártam, de 1996-ban mentem nyugdíjba. Utána még dolgoztam a Duna TV-nek.  Bartalus Ili szólt, hogy lenne – e kedvem, komolyzenei műsorokat készíteni, mivel azt még nem készítettem, ővele még nagyon szép éveket dolgoztunk együtt. Aztán jött  apu 100. születésnapja. A család úgy gondolta, hogy ezt méltóképpen szeretnénk megünnepelni. Tudtam, hogy ahhoz, hogy könyvet ki tudjunk adni, lemezt ki tudjunk adni, hogy kiállítást csináljunk, hogy műsor legyen, ahhoz sokat kell dolgozni, ahhoz a számítógépet meg is kell ismerni. Akkor elhatároztam, hogy beiratkozom egy számítógépes tanfolyamra. Elkezdtünk készülni. V. Majzik Mária művésznő felajánlotta akkor, hogy ő készít egy szobrot, amit mint Bilicsi díjat átadhatunk minden évben. Ez most is közeledik, most már 110 éves lenne az apu és újra egy könyvön dolgozunk, amit kiadunk. Most fogjuk átadni az idei Bilicsi-díjat, Venczel Verának. 


- Van kapcsolatod régi televíziós kollégáiddal?



- A Tv-ben töltött évek legnagyobb ajándéka a barátaim, akik megmaradtak és akikkel a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Két társasággal rendszeresen találkozunk. Az egyik az Ötye – Fitye : Koltay Bea, Mérei Anna, Gedeon Juci,  Sós Panni, Herczogh Mariann, Nagy Móni, Marton Angéla és a Pásztó Panka. Ha születésnap van, akkor készítünk egymásnak klippet, albumokat. A másik társaság, de időnként közös is: Plózer, Besi, Szirmai Béla az egész családja és Kondásék – a Görög-katolikus kollégám, - és szintén az egész családja. Ezek a barátságok tartanak, építkeznek és sokat – sokat hozzáadnak az életünkhöz. 


- - Téged most hallgatva, az a kérdésem, hogy nekünk  és magunkról beszélek, mi a Magyar Televízió? 



- Lehet, hogy nagy szavak, de az otthonunk. 


- Én meg azt gondolom, hogy nekem a Magyar Televízió igazából, nem épület, nem szervezet, hanem azok az alkotótársak, akikkel együtt dolgoztunk, a ma élő, és a már sajnos eltávozottakkal együtt. Nem tudom te, hogy gondolod ezt? 



- Ez szerintem is így van, mindenképpen. Az olvasóink kedvéért mondom, nem lehet egyedül televíziót csinálni, lehet valaki olyan tehetséges mint a nap, de mit tud csinálni egyedül. No, jó van egy kivétel a Szabados Tomi, aki fogja a kameráját és megy. A televíziózás egy igazi olyan munka, hogy egymásra vagyunk utalva, a világosító, a kellékes, az operatőr még több is, az még fontosabb, mint a rendező!, az az érzésem.  


- Sőt még van egy specialitása a televíziózásnak, a műszaki állomány, ezt nélkülük nem lehetett és lehet csinálni. Erről mi magunk is gyakran hajlandó vagyunk megfeledkezni. Gondoljunk bele, hogy az Örökös Tagságba is, hány év után kerülhetett be Horváth Pali.



- Előbb említettem  Plózert, ő a IV. stúdiódiónak volt a műszaki vezetője. Ha tudtam, azt,  hogy a  Józsi ott van, akkor már boldog voltam. Biztos voltam benne, hogy jól tudunk majd együtt dolgozni a produkcióban. De ugyanilyen fontos volt számunkra a mikrofonos, a hangmérnök, a képmérnök stb. 


- Térjünk még vissza a családhoz.  Azért beszéltük meg ezt az interjút a mai napra, szeptember 5-re, mert holnap lenne 110 éves apukád. A család, hogy készül az ünnepre, azért a könyv is érdekelne, ki adja ki?


- Azt hozzá kell tennem, hogy nem kapkodjuk el a dolgot. Kitaláljuk, aztán egy évet gondolkodunk, hogy is kéne. Összeszedtük az anyagot, apu írt egy önéletrajzot, de csak 1980-ban kezdte el  írni, csak 1936-ig jutott el. Vagyis 36 éves koráig. Mivel akkortól végleg Pestre szerződött a kritikák, riportok, fotók már végigkísérték az életét. Találtunk egy olyan dossziét, amire rá volt írva, hogy írásaim, talán az egykor kiadandó könyvemhez. Ebben a Budai Színkörről, a Vidámparkról, Hans Moser-ről, velencei színházi emlékéről ír. Ezeket tettük az életrajz írása mellé és anyunak a búcsú írását. 



- Úgy tudom, úgy csináltátok a könyvet, hogy hárman földrajzilag egymástól közelebb vagy távolabb, de a számítógép segítségével egyszerre korrigáltátok.


- Igen. Hihetetlen, hogy ma már ezt így lehet. Ezt a könyvet Bolgár Attila,  az unoka tördelte. A kiadás magánkiadás lesz, mert nem találtunk kiadót rá.  



- A könyv mikorra várható?


- Holnap a születésnapon már kézhez kapunk 50 példányt, összesen 500 számozott példány készül a következő hétre. 



- Van-e az unokák és már a dédunokák között, aki a világot jelentő deszkák felé kacsingat?  Vagy a televíziózás felé?


- A piciken ez még nem látszik, a nagyobbak, akik már úgy gondolkodnak, hogy mi lesz, majd a sorsuk, nem mondják sem a színházat sem a televíziót. De ez akár jöhet később is. Még semmi sem biztos. De tudod mit, még én sem adtam fel!



- Lehet, hogy már van ajánlatod is?


- Á, nincs inkább csak viccnek szántam így a végére.


- Köszönöm a beszélgetést.


A beszélgetőtárs, és aki le is jegyezte, Dunavölgyi Péter.


Budapest, 2011. szeptember




Lábjegyzetek:

(1) Bilicsi Tivadar, Grawátsch Tivadar (Budapest, 1901. szeptember 6. – Siófok, 1981. július 11.) színész, táncos komikus. A család a morvaországi Bilicz-ből származik, a színész  a papírkereskedő apukája és a kártyafestő anyukája, - aki mellesleg énekesnőnek készült,  később énektanárnő volt, a budai vár alatt, a kedélyes, derűs Vizivárosban laktak. Érettségi után rövid ideig postatisztviselő volt. 1919-től kardalos a Feld-féle Budapesti Színházban és az Operában, Eközben Füzy Barnabás színtársulatához szerződött és Rákosi Szidi színiiskolájába járt. 1920–1922 között kardalos volt Miskolcon. 1925–ben elvégezte az Országos Színészegyesület Színészképző Iskoláját. 1925–ben Szegedre, majd Miskolcra szerződött színésznek, 1926–1927 között a Király Színház színésze. 1928–1929-ben a Belvárosi Színház színésze, majd 1929–1931-ben a Miskolci Színházban játszott. 1931–1932-ben a Fővárosi Operettszínház tagja, majd 1932-ben a Teréz körúti Színpad színésze lett. 1933-tól 1944-ig az Andrássy úti és a Magyar Színházban játszott. 1942-ben feleségül vette Timár Liza színésznőt 1945-ben a Belvárosi Művész Színházban és az Operettszínházban játszott. 1946-ban a Medgyaszay Színházban operettekben lépett fel. 1947-1948-ban a Művész Színházban színész. 1949–1952 között a Fővárosi Operettszínház színésze. 1952–1954 között a Vígszínház tagja. 1954-ben a Magyar Néphadsereg Színházához szerződött. 1962-től 1968-ig, nyugdíjba vonulásáig a Vígszínház tagja volt. Közel 450 szerepben láthatta őt a közönség, a színpadokon. Feledhetetlenek nagy alakításai, többek között  a Szabin nők elrablása, Rettegi Fridolinja, a Rómeó és Júlia Lőric barátja, a Néma levente Beppója. No meg persze Drong bóhóca,  Szakonyi Károly tv-játékában 

(2) A fiáker, fiákker francia-német eredetű szó, Szent Fiacrius nevéből származik, hozzánk német közvetítéssel jutott el. Személyfuvarozásra használt, általában kétlovas fogatú, rugós karosszériájú, könnyű kocsi, amelyre harmonikaszerűen leereszthető ernyő van szerelve.A fiáker elnevezés onnan ered, hogy Párizsban a szentről elnevezett szálloda (Hotel Saint-Fiacre) közelében várakoztak az első lovas bérkocsik. Európai városok kövezett utcáin való közlekedésre volt alkalmas, személyszállításra használták. A 20. század második felében a taxik szorították ki 

(3) Honthy Hanna, (eredetileg Hügel Hajnalka, Hajnal Hajnalka; Budapest, 1893. február 21. – Budapest, 1978. december 30.) Kossuth-díjas színművésznő, operettprimadonna, a  Magyar Köztársaság Érdemes Művésze, és Kiváló Művésze. Hügel János nyomdász és Hanrich Emma varrónő lánya, élete a Nefelejts utca egy udvari lakásából indult. 10 éves korában felevették az Opera balettiskolájába. Színi tanulmányait magánúton végezte 1914–15-ben. Rákosi Szidi színiiskolájának elvégzése után szerződtette a Népopera, ahol a Tengerész Kató c. operettben szerepelt, már mint Hajnal Hajnalka, de a várt átütő siker elmaradt. Ezután Pozsonyban, Debrecenben szerepel, férjhez megy dr. Halmos Géza miniszteri tanácsoshoz, aki megalkotja számára a Honthy Hanna művésznevet. 1916-tól a főváros különböző színházaiban – Vígszínház, Revü Színház, Blaha Lujza Színház, Király Színház, Belvárosi Színház – kapott szerződést. 1925–27-ben és 1949-től a Fővárosi Operettszínház tagja volt. A második világháború után Gáspár Margit szerződtette a Fővárosi Operettszínházhoz. Honthy csak a színháznak élt, ezt magánélete megsínylette, mindhárom férje megélte ezt a tényt. Még 70 éves korában is énekórákra járt és 80 éves születésnapján is fellépett még egyszer. Filmen keveset játszott, 1941-ben a Régi nyárban korábbi színpadi sikerét elevenítette fel, szerepelt a Déryné (1951), Díszelőadás (1955) és mint az operett múzsája, a Bástyasétány '74 című alkotásokban. 

(4) Mórus Tamás - (Szent) Morus Tamás (eredeti, angol nevén Thomas More) (London, 1478. február 7. – 1535. július 6.) angol jogász, író, költő, államférfi. Bár vonzotta a papi hivatás, különösen a karthauziak érdekelték, mégsem ment egyházi pályára. Megházasodott, feleségétől, Jane Colttól négy gyermeke, három lány és egy fiú született. A korban szokatlan módon leányainak is komoly képzést adott, latint, görögöt és csillagászatot is tanultak. A görög–római kultúra mellett a humanizmus eszméi is megérintették, a Historia Ricardi Tertii című történeti munkája az angol humanista történetírás egyik első terméke. Évről évre fontosabb jogászi, politikai és diplomáciai megbízatásokat kapott, legnagyobb sikere az a franciaországi diplomáciai küldetés volt, amely döntően hozzájárult a cambriai béke létrejöttéhez, amely véget vetett I. Ferenc francia király és V. Károly német-római császár viszályának. 1509-ben VIII. Henrik lépett az angol trónra, aki kezdetben a római katolikus egyház egyik leghűbb támogatója volt, s Luther Márton ellen készített írása nyomán kiérdemelte a pápától a Defensor Fidei, a hit védője címet. 1522-ben azonban a király beleszeretett egyik udvarhölgyébe, Boleyn Annába. Mivel Aragóniai Katalinnal kötött házasságából csak lány gyermeke született, megkísérelte azt Rómában érvényteleníttetni. Amikor ez nem sikerült elhatározta, hogy a német fejedelmi családok példájára elszakad Rómától. Ehhez a diplomáciában jártas, és mind a világi, mind az egyházi hatóságok előtt népszerű Morus segítségét is igénybe kívánta venni, akit 1529-ben kinevezett lordkancellárrá. Morus, aki hithű katolikus volt 1532. május 16-án lemondott hivataláról. A király minden alattvalónak esküt kellett tennie erre az új törvényre. A volt kancellár megtagadta az eskü letételét, ezért a londoni Towerbe zárták,  bíróság elé állították. A tárgyaláson kijelentette, hogy világi uralkodó nem igényelhet magának vallási jogokat. A király parancsára ezért őt is halálra ítélték, és július 6-án lefejezték.

(5) Garai Imre, aki az Apu hogy megy be c. számot írta! Gerlai Imre (1905 - ?)  zeneszerző,  vers- és szövegíró. - Gyermekéveit a Pozsonyi-úti grundon és a fatelepeken töltötte. Hegedülni tanult, kalaposmesternél inaskodott, birkózó tréningekre járt. 1923-ban megnyerte a nehézsúlyú ifjúsági bajnokságot. 1924-ben Párizsba ment, ahol, mint birkózó futott be, legyőzte Albert du Lyont, a "birkózósátor legjobbját". Első dalának zenéjét és szövegét is Párizsban írta, mely nagy sikert aratott, és újabb dal megzenésítésével bízták meg. Négy évig tartó kinn tartózkodását a hadseregbe történő behívása szakította meg.  Miután zeneszerzésből és szövegírásból nem tudott megélni, 32 évesen állást vállalt egy svéd vállalatnál, ahol, mint francia levelező dolgozott. Mellékesen a Sporthírlap birkózó rovatát vezette. Az igazi nagy sikerét Feld Mátyás városligeti színháza hozta, ahol a "Maga csúnya" c. dalt Fejes Teri és Kertész Gábor énekelte, és itt lett sláger a Körösi lány c. dal is, amit Berlinben "Heut hab ich in den tangó verliebt" címmel jelent meg. A "Hajrá Hollywood" c. darabjából való a sláger: "Jaj de ravasz dolog ez a tavasz..." A cirkuszi világ híres Jancsi bohócának strófákat írt, Gerard bohóctréfáinak ötletadója volt. A háborúban a losonci bevonulástól az első ukrajnai eseményekig mindenben részt vett. Hajdu Ferenc újságíróval kabarét hoztak létre, a környéken állomásozó zászlóaljak és tisztek számára, itt lett népszerű a "Vígan él a favágó, ha szól a rigó" c. dal és a "Hazavágyom" c. szerzeménye. 1942-ben már a pékinasok fütyülték szerzeményeit: Maga csúnya, Tarka lepkém, Csicsóné, Ezen a nyáron szalma vagyok, Rossz vagy, hűtlen, csapodár, Ne sírjon értem Rózsikám, Ha már tavasz van, legyen tavasz. 1945-ben a Szegeden nyíló kabarénak Boross Géza számára írta a János vigéc c. blüettet, amely az élelmiszert vidéken batyuzó értelmiségről szólt. Ötvös Marcell kislányának írta az Anyu hogy megy be c. számot, amit Bilicsi Tivadar számára dolgozott át, Apu hogy megy be az a nagy elefánt... szöveggel.

(6)   1951. augusztus 4. Elindul a Csinn-bumm Cirkusz című népszerű gyermekműsor a Magyar Rádióban (írója Szőnyi Zoltán). A Csinn-Bumm Cirkuszban Keleti László Szamócaként, Bilicsi Tivadar Bruhaha Kelemenként szerepelt.

(7)  Fészek Művészklub (eredetileg Festőművészek, Építőművészek, Szobrászok, Zenészek, Énekesek és Komédiások klubja) a budapesti művészvilág 1901-ben alakult klubja. Mai székhelye alapításától fogva a VII. kerületben, a Kertész utca 36. és a Dob utca 57. számok alkotta sarkon van. Az alapító művészek 1901. április 6-án a Drexler Kávéházban tartották első rendkívüli közgyűlésüket, ahol Zilahy Gyula színész javaslatára elfogadták a klub nevét is. 1901. szeptember 7-én vették birtokba „örökös” székhelyüket Budapesten, a Kertész utca 36. alatt. Irodalmi, zenei, film- és képzőművészeti rendezvényeket tartanak. Az 1920 óta működő olvasóterem az 1950-es évek végétől művészeti szakkönyvtárrá fejlődött. 1965 óta külön helyiséget tartanak fenn kortárs képzőművészek kiállításainak megrendezése céljából, amelyet 1981 óta Fészek Galériának neveznek. A közbeszédben inkább csak a Fészek Klub megnevezést használják, az anyaintézmény nevét rövidítve. 

(8) Patrona Hungariae Leánygimnázium, Bp., IX. Knézich u. 3-13.  Nevei: 1930: Az Isteni Szeretet Leányai Társulatának Patrona Hungariae Leánygimnáziuma (Bp. IX. Knézits u. 7.).   Mindig országos beiskolázású volt. 1938-ban  tartották az első érettségit. 1950. szept. 1-én  az Állam és Egyház közti megállapodás alapján a Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek kongregációja a Szent Margit Nevelőintézet egy épületrészében nyitotta meg újra. A tanításba a gimnázium régi tanárait is bevonták. 1993-ig.  1979-ben a nővérek megszerezték az ingatlan tulajdonjogát, majd bővítették, felújították. 1995 nyarán készült el az épületegyüttes.   

(9) A Triple Sec története a XVI. századig nyúlik vissza. Neve eredetileg Triple-Sec Curacao volt, ami jelezte egyik fő alapanyagának, a keserűnarancsnak származási helyét is (Curacao szigete a Karib-tengeren). A  Triple Sec név utalhat arra, hogy az italt három lépcsős desztillálási eljárással készítik, de más források szerint azért ez a neve, mert háromszor olyan száraz (azaz "sec") mint az átlag likőrök. 

(10) Timár Liza, (Bp., 1916. márc. 5.–Bp., 1993. aug. 6.): színésznő. Az Országos Színészegyesület színiiskoláját 1937-ben végezte el. 1937–1941 között a Magyar Színházban játszott. Bilicsi Tivadarral kötött házassága után elhagyta a színpadot. Hosszú ideig mint idegenvezető dolgozott. Férje tengerentúli és ausztráliai vendégjátékain ismét fellépett (1960–1970-es évek). Fiatal leányszerepeket formált meg. F.Sz. Xenia grófnő (Brodszky M.: Dinasztia); Vica (Eisemann M.: Tokaji aszú); Rettegi Fridolinné (Schönthan: A szabin nők elrablása).

(11) Szakáts Miklós - (Bp., 1920. ápr. 30.–Bad Reichenhall, 1984. okt. 22.): színész. A SzAk-t 1941-ben végezte el. Első szerződése Kolozsvárra szólt, a következő évben a Vígszínház, az 1943–44-es évadban a Madách Színház tagja volt. A háború után a Víg, a Nemzeti, a Művész és az Ifjúsági Színházban játszott, majd visszaszerződött A Magyar Néphadsereg Színházához, ill. a Vígszínházhoz. Intellektuális alkatú, szép hangú és tiszta beszédű színész volt, gyakran szerepelt versmondással a pódiumon és a rádióban is. Érzelemmentes, kemény alakokat formált meg, de sikerrel alakította Cyranót és Heltai Jenő A néma levente c. darabjának címszerepét is. Kimagasló teljesítménye volt a Tolsztoj–Piscator: Háború és béke előadás narrátor szerepe. 1969-ben külföldre távozott. F.Sz. Horatio, Claudius (Sh.: Hamlet); Attila (Kisbán M.: A nagyúr); Haynau (Jókai M.–Hevesi S.: A kőszívű ember fiai); Czillei (Hollós Korvin L.: Hunyadi); Béla (Mesterházi L.: Pesti emberek); Zoltán (Mesterházi L.: A tizenegyedik parancsolat); Brant (O’Neill: Amerikai Elektra); Zeyk Tamás (Thurzó G.: Hátsó ajtó); Libbard (Huxley: Mona Lisa mosolya).  Angliában gyanús körülmények között halt meg, többen a magyar titkoszolgálat akciójára gyanakodtak. 

(12)  Hegedűs Tibor - színész, rendező, színházigazgató (1898-1984) 1898. november 8-án született Budapesten, 1984. november 7-én hunyt el Budapesten. Miskolcon újságíróként kezdte pályáját. 1921-ben végzett a Színművészeti Akadémián (SzAk), s a Belvárosi és az Andrássy úti Színház tagja lett. 1923-ben Beöthy László az Unió Rt. színházaihoz szerződtette rendezőnek. 1925-26-ban a Renaissance Színházban, 1926-27-ben a Belvárosi Színházban dolgozott. 1927-től a Vígszínház rendezője, majd főrendezője, 1943-44-ben igazgatója volt. 1938-1944 között a SzAk-n tanított. 1945 után több színházban: Vidám Operettszínpad (1946), Szegedi Nemzeti Színház (1946-49), Állami Bányász Színház (1949-50), Vidám Színpad (1951-58), a Magyar Néphadsereg Színháza (1955-57), József Attila Színház (1958-61) rendezett. A rádió- és filmrendezés egyik hazai előfutára volt. Hegedűs az akkori Vígszínház hagyományos stílusát sikeresen ötvözte a modern színpadi törekvések eredményeivel. Rendezéseinek középpontjában a színészi játék állt, de a színjáték összes alkotóelemét harmóniába olvasztotta. Oroszlánrésze volt a Vidám Színpad arculatának kialakításában és stílusának megteremtésében.  

(13) Fővárosi Vígzínház  (1951–54): Bp.-en, a Lenin körút (ma Erzsébet körút) 31. sz. alatt 1951. szept. 14-én nyílt operettszínház. Ig.-ja Fejér István volt. Az épületben közvetlenül előtte a Fővárosi Varieté (1949. okt. 14-től) működött. A Fővárosi Vígszínház 1953. márc. 13-tól megszűnéséig, 1954. júl. 11-ig, a volt Fővárosi Nagy Varieté Dohány u. 42. sz. alatti helyiségében játszott. Az első évadban zenés vj.-okból állította össze műsorát (Gvadányi J.–Nádassy L.–György L.: A peleskei nótárius), később nagyoperetteket is bemutatott (Lehár F.: Vándordiák). Legnagyobb sikerét Miljutin Szibériai rapszódia és J. Offenbach Egy marék boldogság c. darabjaival érte el. Kamaraszínházának a Fővárosi Kis Színpadot szánták. 

(14) Latabár Árpád, id. (Miskolc, 1878. szeptember 19. – Budapest, 1951. augusztus 22.) magyar színész, Latabár Endre unokája, Latabár Kálmán Árpád fia, Latabár Kálmán és Latabár Árpád, ifj. édesapja. Gyermekkorában Feld Zsigmond gyermekszínházában kezdett játszani. Tanult a Színiakadémián, 1896-ban Szolnokon szerepelt. 1897-ben Aradon, 1898-tól 1908-ig Kövessy Albert, 1908–1910 között Krecsányi Ignác, 1910–11-ben Komjáthy Károly társulatában lépett fel. 1911-től 1932-ig, ill. 1933–34-ben a Király, 1939–40-ben a Royal Színház tagja volt. Fellépett 1915-ben a Télikertben, 1917-ben a Népoperában, 1918–19-ben, 1928-ban, 1930-ban a Budapesti, 1922-ben a Blaha Lujza, 1923-ban, 1925-ben, 1929-ben a Magyar, 1931–32-ben a Fővárosi Operett, 1931-ben, 1935–1938 között a Városi, 1933-ban a Kamara Színházban, 1934-ben a Royal Orfeumban, 1937-ben a Márkus Parkszínpadon, 1939–40-ben az Erzsébetvárosi, 1942-ben a Vidám Színházban is. 1942-től 1948-ig a Fővárosi Operettszínházban működött. 1945-ben az Új Színházban, 1946-ban a Béke Színházban is szerepelt.  

(15) Ladányi Ferenc (Debrecen, 1909. december 10. – Budapest, 1965. március 10.) magyar színész, színigazgató. 1931-ben végzett a Színiakadémián. Pályáját vidéken kezdte, Miskolcon, Debrecenben, majd Pécsen játszott. 1936-tól 1938-ig a Belvárosi Színház művésze volt, 1938 és 1941 között dunántúli városokban lépett fel Beleznai Unger István színtársulatával. 1942-től 1944-ig Miskolcon, Debrecenben és Szegeden játszott. 1945 és 1949 között a Nemzeti Színház, 1949 és 1960 között a Madách Színház, 1960-tól pedig ismét a Nemzeti Színház tagja volt. 1953–tól 1955-ig a Magyar Néphadsereg Színházának, 1957–től 1959-ig pedig a Madách Színháznak volt az igazgatója. 1953 és 1958 között országgyűlési képviselő is volt. Életének utolsó éveiben betegsége megakadályozta abban, hogy színházban játsszon, a Magyar Rádióban gyakran szerepelt. Első filmszerepe egy parasztfiú megformálása volt, az 1945-ben készült A tanítónő című filmben. Utolsó filmes szerepe az 1964-ben készült A kőszívű ember fiai című kétrészes filmben volt. Színpadon kiemelkedő alakítása volt Ibsen Peer Gynt című drámájának címszerepe. 

(16)  Hont Ferenc (1946-ig Holtzer) (Szeged, 1907. április 4. – Budapest, 1979. március 11.) Kossuth-díjas rendező, színházesztéta. A Szegedi Szabadtéri Játékok egyik elindítója. Iskoláit Szegeden végezte, de hamar abbahagyta a tanulást, bejárta Németországot és megismerte a német költészetet és a német színpadot. Költői ambicíói voltak, költeményei jelentek meg az 1922-es szegedi lírai antológiában. Hamarosan Budapesten Gál Gyula színész mellett tanult, majd Párizsban Gémier Firmin rendező magántanítványa lett. Juhász Gyulával együtt már az 1920-as évek második felében kezdeményezték szabadtéri játékok rendezését Szegeden. A megvalósításra majd 1930-tól, a Dóm tér megépítése után kerülhetett sor. 1928-tól 1937-ig mind a szegedi, mind a budapesti színházakban rendezőként működött. Leghíresebb rendezése Szegeden Madách Imre Az ember tragédiája c. drámájának színre vitele (1933. augusztus 26.).  A két világháború közti Magyarország kispolgári ízléssel megáldott színházi közönsége körében nagyobb sikereket nem aratott, de folyamatos apró munkával sokat tett a színházzal szembeni elvárások megváltoztatásáért. 1935 és 1938 között az Országos Színészegyesület keretein belül színésziskolát vezetett, színészeket, rendezőket képzett. Szerkesztette A Színpad c. folyóiratot 1938-39-ben. 1937 és 1943 között a Független Színpad c. lap szerkesztője, s ugyanekkor a lap köré csoportosuló fiatal színjátszók munkaközösségének vezetője. 1944-ben behívták munkaszolgálatba, 1945 júniusban tért haza. 1945-1949-ben a Színház- és Filmművészeti Főiskola főigazgatói teendőit látta el. 1949-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 1949-50-ben a Népművelési Minisztériumba nevezték ki osztályvezetőnek, innen a Madách Színházba ment el rendezőnek (1951-52). 1952-1957-ig az Országos Színháztörténeti Múzeum főigazgatói posztját töltötte be. Utolsó munkahelye a Színháztudományi Intézet, melyet 1957-től 1969-ig igazgatott. 

(17)  Beregi Oszkár (Budapest, 1876. január 24. – Hollywood, Kalifornia, 1965. október 18.) magyar színész, rendező. 1895-ben végzett a Színiakadémián, majd Kolozsvárra szerződött, ahol egy évadot játszott. Vendég művészként játszott Temesváron és Pozsonyban is.  1896-ban az akkor megnyíló Vígszínház első társulatának lett a tagja, ő köszöntötte a megnyitó díszelőadáson I. Ferenc József-et. Első szerepe a Vígszínházban Kozma Andor: Prológ című művében Kisfaludy megformálása volt. 1899-ben a Nemzeti Színház tagja lett.  1910-től 1919-ig újra a Nemzeti Színház tagja volt. A Tanácsköztársaság ideje alatt kulturális feladatokat látott el. Az Ébredő Magyarok Egyesülete támadást intézett ellen. Letiltották a színpadról, 1920-ban emigrálni kényszerült. Bécsben telepedett le. Játszott Kassán, Losoncon, Aradon, Pozsonyban, Munkácson és Bécsben. 1925-től 1929-ig Amerikában filmezett. 1929-ben visszatért Bécsbe, 1930-ban pedig Budapestre jött. Az elkövetkező években játszott a Magyar Színházban, a Vígszínházban, az Új Színházban, a Belvárosi Színházban, a Művész Színházban, a Király Színházban, a Bethlen Színházban, az Andrássy úti színházban, a Városi Színházban, a Budai Színkörben és a Teréz körúti Színpadon. Származása miatt 1939-től 1944-ig nem léphetett színpadra. Az OMIKE Művészakció főrendezője és színésze volt 1940-től 1944-ig. 1944 októbere és 1945 májusa között a szegedi Nemzeti Színházban játszott. 1945. február 1-jén a Művészszakszervezet elnökévé választották. 1945-ben a Nemzeti Színház szerződtette. Warwick gróf szerepét kapta Shaw: Szent Johanna című darabjában. Egy sikertelen előadás után 1946-ban elhagyta Magyarországot, s Amerikába emigrált. Los Angelesben telepedett le, s itt élt haláláig.

(18) Feleki Kamill  (Törökbálint, 1908. augusztus 21. – Budapest, 1993. október 18.). Kossuth-díjas színművész, táncos, koreográfus. 11 évesen eldöntötte (1919), hogy színész lesz, és 1922-től a Városligetben magánórákat vett egy artistától. 1926-ban felvételt nyert Rákosi Szidi színészképzőjébe, és alig 1 év után Lázár Ödön szerződtette a Király Színházba. Kezdő létére rendkívül nagy fizetést kapott, és Gombaszögi Ella pártfogoltjaként a színésztársadalom is befogadta. 1929-1931 között külföldön adta elő Camillo Feleky néven különleges ügyességű táncszámait. Aztán ünnepelt táncos-komikus lett, többek között az Operettszínházban (1931-1935), a Komikusok Kabaréjában (1931-1932), a Royal Orfeumban (1933-1934), a Royal Revü Színházban (1935-1936), a Vígszínházban (1939-1941), a Városi Színházban (1937; 1939), a Pódium Írók Kabaréjában (1940-1941) lépett fel. Rendszeres vendége volt a nyári színpadoknak (Erzsébetvárosi Színház, Márkus Parkszínpad stb.). A II. világháború után 1945-1949 között a Víg-, a Művész, a Magyar, a Belvárosi, majd a Modern és a Petőfi Színházban (1960-1964) játszott, végül visszatért az Operettszínházba. Közben vendégszerepelt többek között a József Attila és a Madách Színházban is. Sikerei helyszínéről, az Operettszínházból 1972-ben távozott, bár nem végleg. Utoljára 1978. június 9-én lépett színpadra, de filmekben az 1980-as évek végéig játszott.  


(19) Jászai Mari (eredeti neve: Krippel Mária) (Ászár, 1850. február 24. – Budapest, Krisztinaváros, 1926. október 5.[1]) színésznő.Édesapja Krippel József ácsmester, édesanyja Keszey Julianna. Már 10 évesen pesztonkaként dolgozott, majd szolgáló lett Bécsben és Budapesten, markotányosnő a königgrätzi csatában. Eredeti nevét annyira nem szerette, hogy még a születési anyakönyvi kivonatból is kiégette a Krippelt (a német szó jelentése beteg, kissé lesajnáló értelemben). 1866-ban, tizenhat évesen Hubay Gusztáv társulata után szökött Székesfehérvárra, és statisztálni kezdett. 1867-ben már Budán játszott, 1869-ben a kolozsvári színházhoz szegődött. Budai tartózkodása alatt ismerkedett meg első férjével, Kassai Vidor komikussal, akitől két év házasság után vált el. 1872-ben lett tagja a budapesti Nemzeti Színháznak, melyhez haláláig hűséges maradt (egy évre, 1900-ban a Vígszínházba szerződött), 1901-től a Nemzeti örökös tagja. Bemutatkozó előadásában a Bánk Bán Gertrudis-át, játszotta. 1893-tól egy évig a Színművészeti Akadémián tanított. Férfifalónak tartották, bár saját szavai szerint kapcsolatait mélyen átélte. Válása után többé nem ment férjhez. Összesen mintegy 300 szerepet játszott. 1926-os halála után nyilvánosságra került naplója, jegyzetei színháztörténeti szempontból is értékesek az utókor számára. 

(20) Bajor Gizi (született Beyer Gizella, Budapest, 1893. május 19. – Budapest, 1951. február 12.) Kossuth-díjas, kiváló művész, a Nemzeti Színház örökös tagja. Villája ma a Bajor Gizi Színészmúzeum. Bányamérnök apja, Beyer Marcell és olasz származású anyja, Valencic Ágnes kávéházat üzemeltettek a Kálvin téren. Az Angolkisasszonyoknál nevelkedett Bajor Gizi a Színművészeti Akadémiát 1911 és 1914 között végezte. Az Akadémiáról az útja egyenesen a Nemzeti Színházba vezetett, amelynek két évad kivételével (1924-1925 Magyar Színház) haláláig tagja volt.1920. augusztus 2-án Budapesten házasságot kötött Vajda Jánossal (Vajda Ignác és Friedmann Rózsa fiával), mely 1927-ben válással végződött. 1948-ban ő kapta a legelső Kossuth-díjak egyikét. 1951-ben a megzavarodott Germán Tibor attól való félelmében, hogy feleségét különböző súlyos betegség (süketség és agydaganat) fenyegeti, megölte, majd magával is végzett. 

(21) Fedák Sári, teljes nevén: Fedák Sarolta Klára Mária (Beregszász, 1879. október 26. – Budapest, 1955. május 25.) magyar színművésznő; Molnár Ferenc író második felesége. Az egyik legismertebb és legsikeresebb magyar színművésznő, énekesnő-primadonna volt. Rákosi Szidi színésziskolájának elvégzése után, 1900-ban a Magyar Színházban kezdte meg pályáját. Pályája során számos magyar és külföldi színházban fellépett. Többek között szerepelt a Népszínházban, a Vígszínházban, a Király Színházban is. Külföldi szereplései során eljutott Bécsbe, Berlinbe, Párizsba, Londonba és az Egyesült Államokba is Mivel 1944-ben a bécsi Donausender német nemzetiszocialista rádió munkatársaként a háború folytatása mellett állt ki, ezért a II. világháború után a Népbíróság, a Tanácsköztársaság után még „levörösözött" színésznőt, most „nácirajongónak" bélyegezte, és nyolc hónapi börtönbüntetésre ítélte. Büntetése letöltése után már nem térhetett vissza a színpadra. 1955. május 25-én hunyt el Budapesten. 1899-ben végezte el a Rákosi Szidi színiiskoláját.  1900-tól játszott többek között Pozsonyban, a Népszínházban, a Király Szinházban, a Vígszínházban, 1932-ben a nyíregyházi színházban.  1904. november 18-án a Király Színházban bemutatott Kacsóh Pongrác daljátéknak, a "János vitéz"-nek a főszerepét játszotta. A Király Színház nézői nem hittek a szemüknek: a színpadon Fedák Sári mint János vitéz állt, bő gatyában és karikás ostorral a kezében. 1904-ben birtokot vásárolt és kastélyt építtetett Tótszerdahelyen, ahol a színházi évadok után pihent és gazdálkodni is próbált, innen ered „agrárius primadonna” elnevezése. Az első világháború alatt előbb az Osztrák–Magyar Monarchia ellen buzdított, majd a Tanácsköztársaság ideje alatt a Vörös Hadseregbe való belépésre agitált. A Tanácsköztársaság leverése után Fedák Bécsbe menekült. Az itt élő emigránsok azonban feljelentették, a rendőrség azonnal elfogta, és rövid időre a bécsújhelyi börtönbe zárták. Mivel támogatta a Tanácsköztársaságot, 1920-ban és 1921-ben csak Bécsben játszhatott. Fellépett Berlinben és Párizsban is, 1922-ben, 1925-ben, majd 1934-ben pedig – részben egyedül, részben pedig maga szervezte társulattal – bejárta az Amerikai Egyesült Államok magyarlakta városait. 1923-ban a Fővárosi Operettszínház primadonnája.1922. október 11-én házasságot kötött Molnár Ferenccel, akinek második felesége volt, de 1926-ban elváltak.  Az 1940-es években az Új Magyar Színház vezető színésznője volt. 1944-ben a bécsi Donausender német fasiszta rádió munkatársaként a háború folytatása mellett állt ki, ezért a II. világháború után a Népbíróság, a Tanácsköztársaság után még „levörösözött" színésznőt, most „nácirajongónak" bélyegezte, és népellenes bűntettben bűnösnek találta. A vád: „nyilvános szereplés alkalmával Szálasit dicsőítette". Az ítélet két év börtön és vagyonának elkobzása volt. Büntetését másodfokon nyolc hónapra mérsékelték, emellett három évre eltiltották foglalkozásának budapesti gyakorlásától és politikai jogait öt évre felfüggesztették. Vagyonát végül nem kobozták el. A büntetés letöltése után Fedák Nyáregyházán vett egy telket. Oda is költözött komornájával, Kerék Margittal. Azonban Fedák Sárit kiköltöztették a szépen rendbe hozott házából is. Az épület a termelőszövetkezetnek kellett. Egy elhagyott, egyszobás házat kapott a falu végén. Mivel mellékbüntetésként három évre eltiltották foglalkozásától is, soha többé nem tért vissza a színpadra. Még egyszer utoljára 1954 tavaszán felkérte a Déryné színház igazgatója, hogy játssza el Csiky Gergely: Nagymama című vígjátékának főszerepét. Fedák készült a visszatérésre, de betegsége következtében elhuny.

(22) Romhányi József (Nagytétény, 1921. március 8. – Budapest, 1983. május 7.) magyar író, költő, műfordító, érdemes művész (1983). Eredetileg muzsikusnak készült, a Székesfővárosi Felsőbb Zenei Iskolában tanult. 1951-től a Magyar Rádió dramaturgjaként, majd 1957-től az Állami Hangverseny- és Műsorigazgatóság művészeti vezetőjeként dolgozott, 1960-1962 között pedig a Magyar Televízió szórakoztató rovatának művészeti vezetője volt. 1962-től haláláig a Rádió Zenei Főosztályának dramaturgja volt. Számos magyar opera szövegkönyve került ki tolla alól, így Sugár Rezső: Hunyady című oratóriumának (1953), Horusitzky Zoltán: Báthory Zsigmond (1960) és Ránki György: Muzsikus Péter (1963) című operájának szövegírója volt. A nagyközönség azonban elsősorban játékos állatverseit ismeri, ezeket Szamárfül néven adta ki,[2] másrészt számos rajzfilm szövegének szerzőjeként emlékezhet rá. Az ő nevéhez fűződik például A Mézga család, melynek három sorozatát dolgozta ki Nepp Józseffel együtt a Pannónia Filmstúdiónál, a Kérem a következőt! (Dr. Bubó), a Mekk mester, valamint a Flintstone család – magyarul: Frédi és Béni, a két kőkorszaki szaki – több mint negyven epizódjának bravúros szövege. A mindezen műveiben megnyilvánuló sziporkázó verstehetsége nyomán hamar elnyerte a „Romhányi, a rímhányó” nevet. 

(23)  Deák István – rendező (1931. Budapesten – 2005.).  A Színművészeti és Filmművészeti Főiskolát 1949-ben kezdte el, tanulmányait pedig a Moszkvai Filmművészeti Főiskolán fejezte be. Hazatérve 1954 és 1956 között a Cirkusz és Varieté Vállalatnál dolgozott, 1957-ben az induló Magyar Televízióhoz került. Itt új műfaj született: az élő műsor műfaja. Elsősorban zenés műsorokat, revüket, szilveszteri műsorokat készített. 

Több tévéfilmet rendezett: Tartalékos vőlegény, Pesti kellemetlenkedők, Felnőttjáték, Színészek a porondon, A dongó, Titkok éjszakája, Házassági évforduló címmel. Az 1961-es Csudapest című revüfilmje, amelyben „kivitte a revüt az utcára”, a svájci filmfesztiválon elismerésben részesült. Később politikai kabarékat is rendezett, Komlós Jánossal készítették Az érem harmadik oldala című műsort. Deák István nevéhez fűződik az Önök kérték ötlete is. A nyolcvanas években eljött az MTV-től, s létrehozták az első magánszínházat, a Budai Kabarét, amelyet Kaposi Miklós szerkesztett. Dolgozott a Magyar Rádióban, rendezőként az Állami Bábszínházból ment nyugdíjba. 

(24) Várkonyi Zoltán (Budapest, 1912. május 13. – Budapest, 1979. április 10.), kétszeres Kossuth-díjas magyar színész, filmrendező, színházigazgató. 1949-től tanított a Színművészeti Akadémián, melynek 1972-től haláláig rektora volt. Örömét lelte abban, hogy tudását másokkal megossza, s másokat elindíthasson a pályán. Olyan művészek tanultak tőle, mint Pécsi Sándor, Rozsos István, Pálos György, Sennyei Vera, Somogyvári Rudolf, Békés Rita, s maga a színészkirály: Latinovits Zoltán. Ő fedezte fel (egy kispesti Gödör étteremben tett látogatása után) Bárdy György színművészt is. Rendezőkét nemcsak színházban és a filmgyárban volt jelen. Az induló televízió egyik úttörő művésze volt. 1957-ben Horváth Tivadarral közösen rendezte az első, szilveszteri kabarét. 

(25) Horváth Ádám –rendező az MTV elnöke (1994. 07. 01.-1995. 12. 31.) között. (Budapest, 1930. jún. 4. -) Tanulmányai:Budapesti Agrártudományi Egyetem (1948-1949), Színház- és Filmművészeti Főiskola, Máriássy Félix tanítványa (1961-1965), 

BBC Training Cours hallgatója (1966), RAI ösztöndíjas Rómában (1968). Munkahelyei:Honvéd Művészegyüttes énekkari tagja (1952-1956), A Magyar Televízió (1957-1997)

külsős rendező asszisztens (1957-1958), statusos rendező asszisztens (1958), rendező (1959)

vezető rendező (1967), alapítója és osztályvezetője a Szórakoztató Dramaturgiának, a Magyar Televízió elnökségének tagja (1990. január-április között), A Magyar Televízió elnöke (1994-1995)

a Magyar Televízió főrendezője (1996-1997),Egyetemi pályája: - a Színház- és Filmművészeti Főiskolán (1968-tól) óraadó tanár, osztályvezető tanár, adjunktus, majd docens -- egyetemi tanár (1983-tól)

- rektorhelyettes (1994-2002)., - tagja a Magyar Akkreditációs Bizottság Plénumának (2003-2006. dec. 21.)

- professor emeritus (1995)Horváth Ádám rendező (1957-1997), szinte minden televíziós műfajban dolgozott. Rendezett híradót, dokumentumfilmet, riportot, tévédrámát, balettet, zenés játékot, operát, kabarét. Számos zenei sorozat, koncertközvetítés, vetélkedő fűződik a nevéhez. A magyar televíziózásban meghonosította a teleregény műfaját /Szomszédok 1987-1999/. Horváth Ádám 1994-1995 között töltötte be az elnöki pozíciót. Visszaállította a szerkesztőségi rendszert, megszüntette a produceri irodákat. Kinevezése után Altmann Istvánnéval elkészítette az Óbudára vonatkozó székháztervet. Ennek megvalósításához 3.000 négyzetméternyi telephelyet vásárolt. Kidolgozta az MTV átszervezésének tervét, amelynek alapját a nagy létszámú műhelyek (jelmez, díszlet, gépkocsi) leányvállalattá alakítása és az MTV 34 külső telephelyének megszüntetése képezte. A feladat realizálását bajor hitellel képzelte, melyre a kormánygaranciát nem kapta meg. Elnöksége alatt olyan utalványozási és pénzkezelési rendszert hozott létre, amellyel egységesen, központilag ellenőrizni lehetett a műsorra fordított pénzt és annak felhasználását. 1996 januárral lépett hatályba a Médiatörvény. Horváth Ádám ennek tartalmával, az MTV finanszírozásának ellehetetlenülésével, s az intézmény politikai pártoktól való függésével nem értett egyet, ezért kérte felmentését. Utódjának nullszaldós televíziót adott át . 

(26) Poszler György (Kolozsvár, 1931. június 12.) Széchenyi-díjas magyar irodalomtörténész, esztéta, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Az irodalmi esztétika neves kutatója. 1982 és 1987 között az Eötvös Loránd Tudományegyetem általános rektorhelyettese. 1945-ben jött családjával Magyarországra. A gimnázium első négy osztályát még Kolozsvárott végezte, majd 1945-től Budapesten tanult. 1949-ben érettségizett, majd felvették a Pázmány Péter Tudományegyetem (1950-től ELTE) magyar–történelem szakára, ahol 1953-ban szerzett tanári diplomát. 1963-ban védte meg egyetemi doktori disszertációját. Diplomájának megszerzése után két évig Mosonmagyaróvárott, majd 1960-ig Szombathelyen tanított mezőgazdasági technikumokban magyart és történelmet. 1960 és 1964 között a Felsőfokú Tanítóképző Intézetben oktatott. 1964-től 1968-ig a Népművelési Intézetben, illetve ezt követően 1972-ig a Művelődésügyi Minisztériumban közművelődési területen dolgozott.1972-ben került az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) esztétika tanszékére, illetve a Színművészeti Főiskolára, ahol egyetemi docensként kezdett el dolgozni. 1983-ban kapta meg egyetemi tanári kinevezését. 1982 és 1987 között az ELTE általános rektorhelyettese volt. 2001-ben professor emeritusi címet kapott. Az ELTE-n esztétikát és   Irodalomtörténet című szakfolyóirat szerkesztőbizottságának tagja volt. 2006 óta a Balassa Péter-díj kuratóriumának tagja. 

(27) Petrovics Emil (Nagybecskerek, 1930. február 9. – 2011. június 30.) kétszeres Kossuth-díjas és kétszeres Erkel Ferenc-díjas magyar zeneszerző, a Magyar Köztársaság Érdemes és Kiváló művésze. Jovan P. Petrović és Weninger Erzsébet egyetlen gyermekeként született Jugoszláviában. Anyai nagyapja, Weninger József a katolikus templom karnagya volt Nagybecskereken, aki a századfordulón került Ausztriából a Vajdaságba, anyai nagyanyja Mihalik Margit pedig a Felvidékről származott. Apai nagyszülei, Petár Petrović és Sultana Bugarčić, a 19. század végén költöztek a Vajdaságba Montenegróból. Apja jól beszélt magyarul, és anyját tanította szerb nyelvre és irodalomra. Petrovics Emil így mind a szerb, mind pedig a magyar nyelvet már kisgyerekkorában elsajátította Jugoszlávia német megszállása és a Vajdaság Magyarországhoz csatolása után édesanyjával, anyai nagymamájával és anyja kishúgával Budapestre költöztek az ott élő rokonaikhoz, és végleg Magyarországon telepedtek le.  Petrovics a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zeneszerzés tanszakán végezte tanulmányait, Farkas Ferenc, Szabó Ferenc és Viski János voltak a mesterei. Az 1950-es évek első felében a Budapesti Szikra Nyomda[5] üzemi zenekarát vezette. 1960-ban Szinetár Miklós és Ungvári Tamás társaságában az első magyar musical színház alapítója, zenei vezetője volt. Az úttörő kezdeményezés 1964-ig Petőfi Színház néven működött. Petrovics Emil több új magyar zenés dráma létrehozója, zenei szervezője, többek között a nyitó előadás, a Koldusopera, valamint az Egy szerelem három éjszakája és a Mélyvíz dirigense volt.1966–1985 között országgyűlési képviselőként is tevékenykedett, 1964-től a Színház- és Filmművészeti Főiskola egyetemi tanára, 1968-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanszékvezető egyetemi tanára volt, a zeneszerzés tanszakon tanított. 1986–1991 között a Magyar Állami Operaház főigazgatójaként működött, majd 2003 és 2005 között az intézmény főzeneigazgatója volt. Számos hazai és nemzetközi zenei versenyen vállalt zsűritagságot, illetve elnökséget. Az 1960-as és az 1970-es években a Magyar Televízió Ki mit tud? című népszerű műsorában a zsűriben Petrovics Emil volt a zenei szakértő, sokakkal szerettette meg a zenét. Számos színdarabhoz és filmhez komponált zenét, önálló szerzeményeivel szintén sikereket aratott, mindhárom operáját bemutatták itthon és külföldi operaházakban is. A Színházi Adattárban regisztrált bemutatóinak száma: zeneszerzőként kilenc, karmesterként hét. Az Erkel Ferenc-díjat már fiatalon, 1960-ban megkapta (majd 1963-ban is). Kétszer kapott Kossuth-díjat: 1966-ban és 2006-ban. 1994-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjává választották. 1995-ben ő kapta a Nyakkendő-díjat, amely Filmszemle filmes hallgatóinak díja a legjobb elmélettanár számára. 75 évesen, 2005-ben kapta meg a  Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést, sokoldalú szakmai és közéleti tevékenysége, életműve elismeréseként.2011. június 30-án, 81 éves korában hunyt el. 

(28)

(29)  Wieber Mariann, jelmeztervező (Érsekújvár, 1938. szeptember 20.) Tanulmányai: 

Budapesti Képzőművészeti Gimnázium (1957), Iparművészeti Főiskola - jelmeztan szak (1962) .Munkahelyei: Magyar Televízió (1962-től),  1962-ben az Iparművészeti Főiskolán szerzett diplomát Schäffer Judit növendékeként. A diploma megszerzése után a Magyar Televíziónál kezdett el dolgozni. Televíziós munkájával párhuzamosan több vidéki- (pl.: Eger, Szolnok, Szeged) és fővárosi (pl.: Víg-, Fővárosi Operett-) színházaknak készített jelmezterveket. A nyolcvanas, kilencvenes években a Thália Színház és az Operaház tervezője volt. 1974 -től a SzAk jelmeztörténet tanára. Tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Több hazai – Budapest, Miskolc – és külföldi kiállításon szerepelt.  Televíziós munkáiból: Beszterce ostroma – tévéfilmsorozat (1976), rend.: Zsurzs Éva, A csillagszemű – tévéfilm (1978), rend.: Markos Miklós, A bunker – tévéfilmsorozat (1977), rend.: Horváth Ádám, Az utolsó budai basa – tévéváltozat (1964), rend.: Mancserov Frigyes ,Az ember tragédiája – tévéfilm (1969), rend.: Szinetár Miklós ,A falu jegyzője – tévéfilmsorozat (1986), rend.: Zsurzs Éva, Széchenyi napjai – tévéjáték sorozat (1981), rend.: Horváth Ádám ,A névtelen vár – tévéfilmsorozat (1981), rend.: Zsurzs Éva, A hattyú halála – tévéfilm (1985), rend.: Szántó Erika ,Bánk bán – tévéfilm (1987), rend.: Szőnyi G. Sándor, Szindbád nyolcadik utazása – tévéfilmsorozat (1989), rend.: Rajnai András ,Csongor és Tünde – mesejáték, dráma (1976), rend.: Zsurzs Éva,Zenés TV Színház: A Sevillai borbély – opera (1977), rend.: Szinetár Miklós, Falstaff – opera (1985), rend.: Vámos László, Rigolettó – opera (1987), rend.: Horváth Ádám 

Otello – opera (1978), rend.: Horváth Ádám ,Átok és szerelem – zenés játék (1985), rend.: Mihályfy Sándor.

(30) Szinte Gábor (Budapest, 1928. augusztus 18.) díszlettervező, festő, grafikus. Felsőfokú tanulmányokat a Magyar Képzőművészeti Főiskolán folytatott, Bernáth Aurél, Berény Róbert és Szőnyi István voltak a mesterei. Az elbeszélő, figurális festészet kiváló képviselője. 1956-ban "önkényesen" Olaszországba távozott és két év múlva a firenzei Accademia delle Belle Arti-n kapott diplomát. Első önálló kiállítását maga az olasz köztársasági elnök, Gronchi nyitotta meg. Szinte Gábor a nemzetközi karrier helyett Magyarországot választotta, ahol visszatérése után azonnal kizárták a Képzőművészeti Alapból, ezért díszlettervezőként helyezkedett el. Ádám Ottóval, Várkonyi Zoltánnal és más rendezőkkel együtt dolgozva több, mint 100 előadás díszleteit készítette el. Közben lassan – Vilt Tibor segítségével –, visszatérhetett a magyar festészet világába, sőt egyetemi tanárként évtizedeken át művészettörténetet tanított a Színművészeti- és a Képzőművészeti Főiskolán. (Műtörténészként két izgalmas könyvet is megjelentett "második hazája", Olaszország városairól és műkincseiről: Séták Velence és Firenze titkai körül (Budapest : Magánkiadás, 2001), valamint a Róma, Nápoly, Apulia titkai (Budapest : Jonathan Miller Kiadó, 2003.) Kompozíciói, képi világa, színei egyszerre hagyományosak és modernek, derűsek, megnyugtatóak, ugyanakkor gondolkodásra késztetőek. Emellett Szinte Gábor kiváló portréfestő, Dávid Ferencről, Bolyai Jánosról, Kodály Zoltánról, Huszti Péterről, Mándy Ivánról festett képei remekművek. Műveiből a nemzet nagy sorskérdései mellett az ember személyes lehetőségei, ereje, tartása iránti érdeklődés tükröződik. 

(31)  Az első Savaria Nemzetközi Táncversenyt 1966-ban rendezték meg, s azóta a táncsport legjobb versenyzői minden évben szigorú szakmai zsűri előtt mutatják be latin, illetve standard táncokból szerzett tudásukat, felkészültségüket. A rendezvény négy évtizedes múltja méltán vívta ki a szakmai körök elismerését, s tette Szombathelyt nemzetközi szinten elismertté, a tánc fővárosává. Ezt igazolja a város pezsgő táncélete is: Szombathelyen a tánckultúrára nevelés már óvodás korban kezdődik. A tüzes ritmusoknak, a táncosok közötti tökéletes összhangnak, gyönyörű táncruháknak és kecses mozdulatoknak köszönhetően a nagyobb befogadóképességű helyszín ellenére is mindig teltház előtt zajlik a rendezvény. 

(32) Versényi Ida (Sülelmed, 1921. febr. 10–bp., 1992. ápr. 21.): színésznő, rendező, színészpedagógus. 1944-ben végezte el a Zak-t. 1941–45-ben kolozsvári, 1946–48-ban szegedi, 1948–49-ben debreceni színész volt. Az utóbbi helyen rendezett először, így került a Nemzeti Színházba segédrend.-nek, játékmesternek. Három évig a Fővárosi Operettszínház tagja. 1957-től a Szegedi Nemzeti Színház rend.-je. Főként opera- és operettelőadásokat rendezett. 1952-től a SzAk zenés mesterség tanára, egyetemi docense. Munkásságát 1962-ben Jászai Mari-díjjal, 1972-ben érdemes művész kitüntetéssel ismerték el. F.Sz. Hyppolita (Sh.: A szentivánéji álom); Goneril (Sh.: Lear király). F.R. Kodály Z.: Háry János; Csajkovszkij: Anyegin; Offenbach: Hoffmann meséi; Shaw: Pygmalion; Verdi: Nabucco; Bródy S.: A tanítónő; Beethoven: Fidelio; Donizetti: Szerelmi bájital; Bellini: Norma; Borogyin: Igor herceg; Bizet: Carmen.