Ipper Pál

IPPER PÁL, újságíró, szerkesztő, külföldi tudósító, műsorvezető  

Budapest,1927.07.09- Budapest, 1990.01.16.

 

 

            Tanulmányok:

           

  Bp. Berzsenyi Gimnázium (1941- ig)

              ELTE BTK magyar-történelem szak 1958

              Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem BTK angol szak 1960

 

 

 

Munkahelyek:  

1941 - 1945 Szalay István Rt

1945 - 1949 MADISZ

1953  - 1969 Magyar Rádió

1969  -  1984     Magyar Televízió

1984     -   1988    Külügyminisztérium

 

 

1941-től a Fogorvosi Műszergyárban dolgozott műszerész inasként, majd a Szalay István Rt-ben. 1945-től  a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség  V.ker. függetlenített titkára volt. 1953-ban került a Magyar Rádióhoz dolgozott a műsorszerkesztőségen, az irodalmi osztályon, majd az idegennyelvű szerkesztőségben.  1956 végétől a vidéki stúdiók felelőse. 1956-1963 között a hírszerkesztőség turnusvezetője. 1963-1969 között a Magyar Rádió és a TV Híradó New York-i tudósítója, tudósító munkája mellett ebben az időben több riportfilm szerkesztője, riportere az USÁ-ban.  1971. február 06-án jelentkezett először a 168 óra című politikai magazin a Magyar Rádióban melynek alapító főszerkesztője volt.1969 -től az MTV TV Híradó főmunkatársa, műsorvezetője, utazó tudósítója. A TV Híradó munkatársaként naponta találkoztak vele a nézők a  műsor külpolitikai műsorvezetőjeként és alig volt olyan világesemény amelyről ne tudósított volna a 1970-1980-as években. 1981-ben az MTV Híradójánál ő fogadta - régi ismerősként - és kalauzolta a CBS legendás híradó műsorvezetőjét Walter Cronkiteot. 1984. július 31 – én köszönt el a TV Híradó stúdiójából a nézőktől, mert  diplomácia pályára lépett.. 1984-1988 között a Magyar Népköztársaság ausztráliai nagykövete volt. 1989-ben vonult nyugállományba. Tagja volt a MUOSZ-nak.

 

 

Filmográfia:

Többek között:

Amerikai utijegyzetek 1966 rendező-operatőr :Eck Imre

Ólombetűs vallomások, A túlpartról jelentem 1979 rendező : Radványi Dezső, operatőr: Butskó György

Tizenhatezer kilométer 1972. rendező: Horváth Ádám operatőr : Nagy József

Világnézetünk alapjai műsorsorozat

900 km a levegőben 1966 rendező: eck Imre, operatőr: Eck Imre, gerő György

A guruló Amerika 1974 Szerkesztő: Vecsernyés János, rendező: Horváth Ádám operatőr: Nagy József

A földszintes Amerika 1974 Szerkesztő: Vecsernyés János, rendező: Horváth Ádám operatőr: Nagy József

Szemtől szembe sorozat

Szajúz-Apolló program 1975 rendező Ifj Kollányi Ágoston,operatőr: Molnár Miklós

Fórum műsorok

Angol választás, Teatcher győzelme 1979

SALT tárgyalások

Ciprusi harcok

ENSZ Leszerelési Konferencia 1978 operatőr Butskó György

Belgrádi értekezlet 1977-78 operatőr: Török Vidor

Gromikó-Vance tárgyalások 1978 operatőr. Jávorszky László

Kádár János Moszkvában 1977 operatőr: Butskó György

EGK és NATÓ csúcs Londonban operatőr: Erős Péter

Stockholmi konferencia 1984

EU Haderőcsökkentési konferenci Bécsben operatőr: Kiss Péter

Titó temetése 1980

Schmidt-Brezsnyev tárgyalások 1980

Madridi konferencia 1980 operatőr: Edelényi Gábor

LEMP Kongresstus 1981

Brezsnyev temetése 1982

NÁTÓ csúcs Bonnban 1982 operatőr: Edelényi Gábor

Andropov temetése 1984

 

Publikációk:

 

A túlsó partról jelentem 1970

Újvilági utazások 1973

Csak 18 éven aluliaknak 1979

A véleménymondás ”trükkjei” (Nádor Tamás interjúja) 1979

Mindennapi szignálunk (Filmvilág Szilágyi János interjúja) 1983

 

 Információ: Dunavölgyi Péter    és Ipper Péter